Pilinszky János

Őszi vázlat

A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.