Kaffka Margit

Reggel

 

Elvitte nyugalmam egy hajnali álom,

Feledve imetten a színe, alakja,

Ködbeborítva, messzemaradva...

Valamit keresek és nem találom.

 

Lihegve a függöny redős szövetén

Betör a győztes, a reggeli fény,

Iromba fantomok, száz újszínű lény

Surran előttem, amig üldi a fény;

Késik egy, - már-már foglya levén

A lomha tudatnak a lét peremén -

Ám bomladozásuk szörnyű serény,

E tarka lidérchad, - de megkötöm én!

Ittfogtam a szót... ám értelme felén!...

Mi volt? Hova lett?... Idehagyta?

Más a színe és más az alakja...

Tördelt, kusza szókat még suttog az ajkam.

Valaki kacagva említi ébren:

Mit álmodhattam?... És nevetnek rajtam,

A nappal sugaras derüjében,

Diadalmas, nagy derüjében.