Csukás István

Nincs mérték

Az alvilágnál mélyebb e kopár
magány. Csontig meztelenedett tájék.
A táj is: ón halszáj tátog, ősz, nyár
nyálkás varázsa, gyermekkori lágy ég,

a naívan rettenetes, határt nem
tűrő vágy szemrehányóan vallat -
rémülten járok az örökre zárt szem
mögött, szűz kéj forrósága altat,

mintát nem talál, hódít hát felérve
vakon, fölénnyel arcpirító vérbe,
alázva győz le, hogy tudjam meg ...