enkies Creative Commons License 2014.10.25 0 0 13013

 

Az index fórumon elhangzó hipotéziseket én nem nevezném "széles körben elfogadott tételnek".

Álláspontod védelme érdekében "ügyesen" megfeledkezel az általam hivatkoztott két könyvről!!!

 

Ahhoz képest, hogy te magad is elméleteket gyártasz az abroncs és a keresztpánt eltérő összetételének magyarázatára, elég nevetséges, hogy szükségtelennek nevezed az anyagvizsgálatot.

Először is nem én gyártottam! Olvass utána!

Másrészt ne csúsztass! nem szükségtelennek véltem, hanem rámutattam, hogy miféle eredményt hozna!

 

  Tehát egy(több) barokk kori ötvös képtelen lett volna a Koronát így megtervezni, megépíteni!

Nem is tervezték meg, hanem csak a két részt szerelték össze.

Tehát ha van a korona kialakításában bármi "ősi szimbolika", akkor azt a két koronarésszel már eleve készen kapták.

Itt jól elszólod magad. Azt állítod, hogy a két rész készen állt! Korábban még sebtiben összeállított/összekapkodott alkatrészekről beszéltél.

Valamint, itt e kérdésnél ismét csak figyelmen kívül hagysz egy lényeges kérdést.

Ha csak egy látszatra régi/ősi koronát lett volna céljuk összecsapni, akkor mi a fenének bíbelődtek volna a két takart kép át-szegecselésével? miért hagytak volna ott két semmitmondó erősen sérült ó, nem látható képet?

Arról nem is beszélve: minő csuda! A két előkotort rész szimbolikája kiegészíti egymást, harmóniában van! Csak úgy!...hát nem érdekes?...

 

De egyelőre a koronának tulajdonított szimbolika is csak kb. olyan szintű hipotézis, mint a kereszt dőlésszögére gyártott elmélet.

Amiről ugye szintén kiderült, hogy nem a szkíta csillagászat bölcsességének, hanem csupán egy barbár bécsi ötvös ügyetlen forrasztásának eredménye.

Már rég leírtam, hogy a lötyögő keresztet rögzítették Bécsben. Annak dőlésszöge csak adódott. E mellett a Korona egyéb (több) szimbolikus jelentése áll! (Pl. Dr. Végh naptár-elmélete ..nem néztél utána, csak zsigerből elutasítod!)

 

Hányan és hányszor bizonyították már itt (és máshol is), hogy a két rész "eltérősége" egy tudatos, tervezett mondanivaló! Az égi és a földi szféra megjelenítése! Az ábrázolt szentek "csoportosítása"! A tisztább szférában (tiszta arany keresztpánt) felül azok, akik Jézust ismerték, akik apostolai voltak. Lentebb, az ötvözött  (nem "tiszta") részen a földi vértanúk!

Igen, ezeket hívják légbőlkapott feltételezéseknek és utólagos belemagyarázásoknak.

Ezek ugyanis csak akkor volnának hihetőek, ha legalább még egy példát tudnál mutatni ugyanerre a tervezési koncepcióra egy másik koronánál.

Addig ugyanis az eltérő anyagösszetétel a két rész nyilvánvalóan eltérő származási helyével simán megmagyarázható.

Gyerekes vagy! Jól tudod, hogy a koronánk egyedi, páratlan a maga nemében!

Ez a kifogásod olyan mintha kétségbe vonnád a budai vár halászbástyájának valódiságát...mert hogy nincs még egy olyan!

Valamint: a két rész anyagösszetétele alapvetően ötvözöttségének mértékében tér el..származási helyétől függetlenül! (Anyagvizsgálat pedig nyugodtan lehet...nem rajtam múlik!)

 

Az összeszerelésről: az ott lévő képek hő-érzékenysége miatt nem lehetett forrasztani, csak szegecselni!

Ez is ugyanolyan vérszegény blöff, mint az, hogy a Pankrátor ikont nem tudták volna sérülésmentesen utólag kifúrni.

De ott is kiderült, hogy sérülésmentesen is ki lehet fúrni.

Kevered a szezont a fazonnal! A kép kifúrása egész más technológiai feladat! (Egyébként nem sikerült! Nézd meg a képeket! Ki van peregve, repedezve a zománc a lyuk körül!!)

Amúgy meg: ha te olyan ügyes vagy, próbáld meg fel-forrasztani úgy, hogy az ott lévő kép zománc ne olvadjon ki!! (Megint okoskodsz!)

 

A fedett helyzetű ikonokat is be lehetett volna utólag helyezni a fészekbe.

Az ikonokat ugyanis peremezéssel rögzítették, ami kétoldalról és felülről is simán ráhajtható a becsúsztatott képre.

Peremeztél te valaha?? Én igen! Van fogalmad arról, mekkora erőhatás szükséges hozzá?? ...költői kérdés. ha volna, nem írnál le ilyen szamárságot! Ott, ahol még a felső részhez sem lehet egy peremezővel hozzáférni és megfelelő erőhatást kifejteni??!!

Egyáltalán tudod hogyan néz ki egy peremező szerszám? (Írd le, kíváncsi vagyok!!)

 

Vagyis nem igaz, hogy előre összeforrasztott koronavázon nem lehettek volna egymást fedő ikonok.

Már ha valaki olyan hülye, hogy egy kép alá egy másikat akar rakni.

??

Ember! Megint önmagadat cáfolod! Szerinted tehát azok a bécsi ötvösök olyan hülyék voltak, hogy tök feleslegesen oda tesznek két képet...csak azért, hogy jól megnehezítse a dolgukat??!!

 

De téged a valóság kiderítése helyett láthatólag csak a misztikus elméletek kiagyalása izgat.

Engem? Kiagyalások?

Okoskám! Ki hozakodott itt elő egy kiagyalással az 1790-es készítésről???

és szegénykém mind a mai napig nem voltál képes egy igazán helytálló érvet felhozni!

Előzmény: Itoérambolafoci (13006)