Békés Márta

 

 

SÁRKÁNY-EPOSZ

 

Hétfejű, botfülű sárkány, hangja, akár a vad orkán,

szörnyű, ha tátja a száját, vájt fülű vallja a kárát.

Hétfejű, botfülű sárkány dalra fakadna a bástyán,

dalra fakadna, de felsül, lüktet a hangja, de falsul.

Hétfejű, botfülű botrány! Mért ül átok a torkán?

„Mért vagyok én csupa botfül? Hogy legyek én már ettűl

dalnok a szép palotámba’? Vágyom utána, hiába!”

Hej, ha a hét giga szólna, sej-haj a vár leomolna!

 

Dúlnak a hangok a torkán; dől a torony meg a párkány,

bömböl a rom tetejébe’, végzete cseng a fülébe:

Botfüle száma tizennégy, „Zord a világ, de izennék;

Nem tagadom, ha muszáj is, nem vagyok én muzikális!”

 

Hát, ahogy ott csücsül egyszer, látja Kodály, zenemester;

„Nincs akadály” – szava szól – „és nem segít más csak a szolfézs.”

„Nem kenyerem útonállás, vágyam a jó intonálás.”

Fújja a hét torok egyre, hét feje hétfele menne.

„Úgy visítasz, mint a rossz lány, hű, de hamis ez a foszlány!

Összekuszáltak a hangok, dobhártyád sose sajgott?

Összeakadtak a buksik, hangod ezért be-becsuklik,

és noha bár csuda véknyak, nem tekereghet a hét nyak!

 

Íme a full tuti módszer; fújja csak egy kobak egyszer,

hét a fejednek a száma, ennyiből állna a skála:

Dó fejed dó-ra figyeljen, Ré fejed ré-re ügyeljen,

Mí fejed mí-re, te dőre, Fá fejed fá-nak az őre,

Szó fejed hajlik a szó-ra, Lá fejed lágyan a lá-ra,

Végül a ti, ugye érted, célodat még ma elérted.

Itt ez a jópofa kotta, – Ádámnak bátya alkotta;

dó ré mi dó ré mi fá fá, tá titi tá titi tá tá.”

 

Búja okán feje mért fő? Kottát bújik a hét fő.

Nem szomorítja az ármány, ő lesz a hétfejű bálvány!

Árad a hangja, az égi, hej ez a hang nem a régi!

Tiszta, akárcsak a márvány, száll a szeleknek a szárnyán.

 

„Sárgul az egyfejű béka; Megvan a kincs; heuréka!

Hála neked, jön a gála; Éljen a hétfokú skála!”

Hétfejű, jófülű sármány, szép bariton sose hátrány!

„Vége a dalnak, de várnak; Elmehetek MEGASZTÁRNAK!”

 

 

Szép írások, 2007 [13-14.]