Békés Gellért

 

 

CSILLAGHULLÁS

 

Csillaghullás, nyárvégi éjszaka, –

szemembe villan szemed csillaga.

 

Fény száguld át a néma téreken –

tán engem is elnyel a végtelen?

 

A szédült űrben csillagtűz kering, –

ki adja nékem békédet megint?

 

Hová hull izzó csillagod velem?

Nem több-e csönded, mint e szüntelen

 

kábult kerengés, tündöklő futam?

Hát nincs menekvés, nincs többé utam

 

hozzád, te csillaggyújtó szerelem,

kiben föllángol minden, s elpihen.

 

Erőd egyre titkosabb mélybe von:

beléd hullok, te végső nyugalom.

 

 

Vándorének, 1968 [51.]