Békés Gellért

 

 

CSILLAG ÉS KAVICS

 

Kavics a tengerparton,

csillag az űr ölén, –

gyötrődő emberarcod

mért fordítod felém?

 

Ki érti sorsod titkát?

Ki méri mélyedet?

Sodor a zuhogó ár

és fényed elveszett,

 

örökre elveszett tán

a semmi tengerén,

vagy ott csillog fehéren

egy angyal tenyerén?

 

Valaki néven szólít,

lásd valaki szeret, –

lehet, hogy csillag voltál,

vagy csak kavics, lehet,

 

a láthatatlan fényben,

tudd meg, a csillag is

csak sápadt kis hideg kő,

de csillag a kavics.

 

 

Hét évszázad magyar

költői, 1954 [1865.]