Békássy Ferenc
CSODAVILÁG
Csöndesen lüktető éjjeli lég,
Gonosz álmokkal terhes éj!
Futó folyam a holdvilág,
Habzik az ágak végein,
Megperdül, forog és fut tovább,
Hab – vagy cseresznyefavirág?
Kékek a bokrok árnyai,
– Vagy csak a kulcsvirágok azok?
Mogyoróbokor alatt
Ezer kis kék virág,
Ezek a holdfény-folyó árnyai,
Kulcsvirág, ibolya, harangvirág.
Nagy fekete szirtek
Nyomulnak ki itt-ott
Folyam közepébe,
Köröttük fodorodik a hab,
Csillogó cseppekben
Szórják széjjel
A holdfény-tajtékot,
Szirtek a vízben
– Vagy csak a réten a fák?
Öreg, gonosz, összevissza csavarodott fák a réten?
Hatalmas mágusok!
Kiterjesztik karjaikat,
Görbe ujjal integetnek az égbe,
Varázsolnak, integetnek, mozgolódnak…
Megnépesül erre a holdfény-folyó,
Gyöngytestű Rábatündérek,
Csigaházas sárga szellemek,
Csúnya, pikkelyes
Vizimanó népség!
Páraszerű békanyálas boszorkányok
Ülnek a habon,
Lovagolnak hosszú sudárban
Buta, lapos szájú halakon,
Bámészkodó, zölduszályos,
Tátott szájú halakon.
Nyomasztó álmokkal teli az éjjeli lég,
Ködhálót szövöget gonosz varázs,
Pedig csak a fák – mozgatják ágaikat!
Megfenyegetik a csillagokat,
Megmozdul az ég,
Helyéből kiperdül a hold,
Nem mernek csillogni sem a csillagok,
Csigaszarv-szárakon
Hirtelen lenyúlnak az égből,
Követik lépteimet,
Elém is kerülnek,
Bolond láncban tekerednek össze-vissza.
Boszorkányos szagok szállnak az éjben,
Mérges füvek, varangyfejek,
Rothadt gyökerek szagai,
Rothadt vízinövény-szagok,
– Pedig hiszen cseresnyefák virágzanak!
Tele hínárral a holdfény-folyó,
Kígyóforma szára lengedez.
Mindenhova kúszik a hínár,
Csavarodik lábaim köré,
Nyálas hínár fogja kezemet,
Rothadt hínár csapódik arcomba,
Fekete kezek nyúlnak felém…
Pedig csak a fák – mozgatják ágaikat!
*
Jávorfa, jávorfa,
Szent fa, varázsfa!
Kerekek a rügyei,
Tündér-rügyek, faszemek,
Ezeket kérik el
Vakondok éjjelre.
Jávorfa, vízőrző.
Alája állok,
Köröttem körben
Virágzó primula.
Varázslatot mondok,
Nagyot, erőset,
Láthatatlan lánccal
Lekötöm a fákat!
*
Eléneklem, hogyan aratnak,
Hogyan nyúlnak a lányok a búza közé,
Magukhoz ölelik a gabonaszárakat,
Nem félnek, hogy holtak megfogják kezüket
Hangyaformán, szellemujjal, hirtelen…
Hosszú, fekete kézzel…
(Erős a varázslat,
Zúgnak, mozgolódnak a fák!)
De nem éneklem el, a kertek milyenek,
Mert a kertekben van legtöbb varázslat;
Nem éneklem el, milyen a szerelem,
Mert a szerelemben van a legtöbb csoda.
Ezerfejű csoda,
Undok, nagy, tüzesszemű…
(Nyögnek, rázkódnak a fák!)
Megéneklem a szüretet inkább,
A szüretelőket, hogy hordják a szőlőt,
Szóló szőlőt, édes csoda-szőlőt…
(Elhallgatnak a fák!)
Megéneklem aztán
A kifolyó mustot is,
A cigánymuzsikát,
Kora őszi napfényt,
Táncot, hejjehujját!
*
A primulák körben
Felnőnek köröttem,
Apró lángfejeik
Magasan lobognak,
Erős a varázslat:
Semmi sem bánthat
Mozdulatlanul állnak a fák.
Visszamegy a hold helyére,
Behúzzák szarvaik a csillagok
Piros csigák kidugják szarvacskáikat,
Felébred a tücsök
És együtt énekel velem.
Kora szellő mozgatja a fákat…
Haragosan töpörödnek össze,
Kelletlenül súgnak,
Csak a jávorfa áll egyenesen.
Lassan lenyugszik a hold,
És a sárga apró lángok
Összezsugorodnak
Rendes primulákká.
Hajnalodik-e már?
Szürke lesz minden,
Elhallgat az ének,
Csendesen várok,
Tücsök, sáska körülöttem,
Sok kis ismeretlen állat;
Zöld szemű, pattogó,
Ébredő bogarak.
Együtt várjuk mind a hajnalt
Nagy, fekete vakondszemű
Vizet őrző fa alatt.
*
Szürke vizet őriz,
Csobbanó vizet,
Lassan folyó patakot,
Csodavilágba vivőt;
Csoda-tündérvilágba,
Hol nincs semmi varázslat,
Csak a szürke víz
Csillog a sugdosó nádak mögött.
Békássy Ferenc egybegyűj-
tött írásai [126-130.]
