Békássy Ferenc

 

 

AZ ÉJJEL

 

Szürke már a messze dombhát,

Meleg szellő rázza lombját

Sűrű sátrát súgó fáknak.

Mintha titkos ajtó zárja

Lehullt volna: itt az este,

Lopva, lesve,

Selymes karral átkarol.

Mintha felhő óriások

Csöndben mondanának törvényt,

És alattuk fák sugdosnák

Egymásnak, hogy mi történt

Úgy feljebb néma, hallgatag,

Alul ezer kis hangot ad

Az est lehellet-szárnya.

 

Ó mintha örök nagy időkig

Takarná lelkemet az álom,

Úgy állok csendben, egyedül

Gondolat-font felhőhomályban;

És messze lent az apró eszmék szárnya

Az éjbe mintha most suhanna el.

 

De jő az éj még mélyebb barna árnya,

Tűnik az álom-szőtte ködlepel,

S kivillanik az első fényes csillag:

Egy tett, előtte gyorsan foszlik széjjel

Száz gondolat, és csönd lesz. Itt az éjjel.

 

 

Békássy Ferenc egybegyűjtött írásai [121.]