Békássy Ferenc

 

 

A MÚLANDÓ SZERELEM

 

Bús szenvedély te, megvalósult álom,

Mily pusztaságban járok nyomodon!

Hová kísér halandó boldogságom?

Égő kínok közt meddig álmodom?

A fájó vágyak büszke terhe nyom,

S mit ér a kín, mikor hiába vágyom?

Hiába szánod, lelkem lelke rom,

Mélyszívű lány te, megvalósult álom.

 

Parázs homokban tikkad a patak;

Igénytelen moszat se nő nyomában:

Erőim egyenként elfoszlanak,

Költő kívánságom bujdos hazátlan;

Érett szerelmek kristályserlegét

Nyújtanám feléd, és nyújtottam hiába:

A nagy szerelmek vándoristenét

Temetted el a föld szívó porába.

 

S ha most szerelmem büszke szárnyakon

Elhagy, tyrannom csendbe száll tova,

Nem ég a kíntól már a homlokom:

De lelkesült erőm se lesz soha.

Sorsom sötétje majd ha felvidul,

Az újraébredés óráiban,

S a bú siralma arcomról lehull,

Az álca holt lesz, dermedt, szárnytalan.

 

 

Békássy Ferenc egybegyűjtött írá-

sai, London, 1913. június [16.]