Békássy Ferenc

 

 

AZ ÉSZAKI SZÉL

 

Lehullt, lehullt már a

Diófalevél –

A sok száraz ágat

Zörgeti a szél,

Az északi szél.

 

S a diófa ága,

Míg a felszél rázza,

De sokat beszél!

 

A diófa:

„Tettem, amit tettem,

Az idő halad.

Éltem és szerettem:

Semmi sem marad.

 

Elbúcsúztam tőled

Hűs tavaszi este,

Elbúcsúztam tőled,

Minden éjjel lesve

Jössz-e már, megint?

 

Csak csendesen várva

Dehogy veszett kárba

Tavasz, ősz vagy nyár:

Hiszen mind csak álom!

Nem vagy Te halálom,

Vagy ébredni kár?

 

Meleg nyári éjszakákon

Szeretőmmel már nem várom,

Tavasszal sem élek,

Ősszel sem beszélek,

Négy évszakból három

Szép; de mégis álom:

Erődtől nem félek,

Én csak Télen élek,

Kettőnkben egy lélek!”

 

A szél:

Ágaidban játszom,

Leveled lerázom,

Tudod, hogy szeretlek.

Messze földön járok.

Messze, messze szállok,

De mindig szeretlek.

 

Erős szárnyaimba,

Szellem-szárnyaimba

Szeretőn takarlak.

Hív a setét hullám,

Hív a sok hó-csillám,

Csak Téged akarlak!

 

 

Békássy Ferenc egybegyűj-

tött írásai, 1909 [14-15.]