Horváth István /Pityu/

Hamis gyöngy

Fényedbe zuhanva darabokra török,
s az örvénylő kép szinte örök.
Fehér selyemkendődbe rejtesz,
de hiába ragyogsz mosolyt!

Hamis gyöngy vagy,
hamis gyöngy vagy…
Tudom! Az évek belém vésték!
Most már mindegy, elkéstél!

Hiába karistolod szavaid az égre!
A lágy ajkú hullámoknak vége!