Ad Resán: Eszembe kellett volna jusson, hogy Hr- szókezdettel is próbálkozzam, de nem jutott… Ez talán tudat alatt volt, mert így az etimológia egy i-tövű igéhez vezetne, és én – lehet, hogy alaptalanul, de – kerülöm azokat a magyarázatokat, amelyekben az –an képző olyan igéhez járul, amely nem a-tövű (ez utóbbi esetben ui. tulajdonképpen múlt idejű melléknévi igenévről [is] szó lehet). Ez lehet, hogy vakfolt nálam, de még nem találkoztam ilyen meggyőző esetekkel (persze lehet, hogy éppen ez lesz az).
Ugyanakkor, hogy felvetődött, megnéztem, és akad a jelenkori Szlovákiában Nagymihályi (Michalovce) környékén a mai ukrán határnál: Hrešan. A top-előfordulások közül Kaluža (Ungtavas, régen Kalusa) falut Fényes Elek még „orosz”-nak nevezte, Vysoká nad Uhom (Magasrév, régen Viszoka) községet pedig „magyar-orosz-tót”. Hogy ez az orosz, amit ma ruszinnak vagy ukránnak mondanánk, azonos-e a családkutató pap által használt „orosz” minősítéssel, nem tudom. Mindenesetre ez nem jelenti a Hrešan név keleti szláv kötődését, mert Vályinál már ezek a falvak is „tót”-ok, sőt a többi nem említettem falu Fényesnél is az.
A név etimológiájára nem látok más lehetőséget, mint a szlovák hrešiť ’vétkezik; szid, korhol; káromkodik, szitkozódik; szidalmaz, káromol’ igét, amelyhez –an személynévképző járult volna. Mint írtam, ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim.
Most, hogy 2xkiss megtalálta ez erről szóló régi beírásomat, nem részletezem a dolgot, de mint a fentiekből következik, hogy a szlovák szókezdő hr- természetesen magyarosodik r-ré egyszerűsödve. A szókezdő mássalhangzó-torlódások a magyarban háromféleképpen oldódhatnak fel. (1) A leggyakoribb a magánhangzó betoldása az első mássalhangzó után (CC- > CVC-), pl. szláv sreda > magyar szereda, szlovák (mrak ’felhő’ :>) Mračko > Maracskó. (2) További lehetőség előtét-magánhangzó megjelenése (CC-> VCC-), pl. latin Stephanus > magyar Istefan (> István). (3) Végül, de nem utolsó sorban egy mássalhangzó is kieshet, pl. szláv Stanislav > magyar Szaniszló.
Ez utóbbi példája a Hr- > R- változás, amely ráadásul ebben az esetben a leggyakoribb eset is, ritkább az (1) megoldás, bár az is előfordul, pl. a szlovák Hrabkov településnévnek a régiségben volt ugyan magyarosodott Rapkó (Rabko) változata is, de mégis a rivális Harapkó általánosult.
Mindazonáltal, ha visszafelé követjük az R- kezdetű szláv eredetű neveket, akkor lehetnek kettős alakok. A magyar Raskó ugyanis nemcsak a Hraskó < Hraško <: hrach ’borsó’ névből alakulhat ki, de a Raško-ból is, amely a Ra- kezdetű személynevek (pl. Ratibor, Rastislav)rövidülése –ch tőképzővel és –ko kicsinyítő képzővel.
Így a szlovák Rešan lehet a magyar Resan (Resán) visszakölcsönzése, amely a szlovák Hrešan-ból ered, de lehet eredeti is, olyan módon, ahogy korábban kifejtettem. És az is lehet, hogy az egyik Rešan az egyik forrásból, a másik a másikból származik. Mindenesetre, mivel a Rešan és a Hrešan elterjedése egybe esni látszik, és nem túl gyakoriak, így vélhetően nem függetlenek egymástól: azaz módosítva korábbi vélekedésemet, a Rešan leginkábba Hrešan magyarosodott változatának visszakölcsönzése lehet.
Ui. Annak a tesztje, hogy a R- kezdetű neveket lehet-e felsőszorb-cseh-szlovák-ruszin-ukrán-belorusz Hr- alakra visszavezetni, lehet az, hogy a többi nyelvben keresünk hasonló alakú, de Gr- kezdetű neveket, mert a felsőszorb–belorusz sáv h-ja g-ből származik. A lengyel *Grzeszan pl. hiányzik az én névtáraimból, de Grzeszak van. Ugyanakkor érdekes módon a horvát-szerbben a Greš-~ Griješ- kezdetű vezetéknevek hiányzani látszanak.
