Bayer Béla

 

 

IGÉZŐ

 

Szűrt csöndet dajkál a bányasor,

kecsesen hajló a traverzek árnya,

ernyőt bont lomhán a vadkapor,

s lelibben a sárga délutánra.

 

Szerényen szusszan az aknaöl,

tornyán fanyalgó fénynyaláb pózol,

a vasárnap homloka tündököl,

borostája visszanéz a tóból.

 

A meddőpúp komoran hallgató,

palával sejlő a csillék álma,

egy vakságát viselő barna ló,

 

rúgat a tegnapok távolába.

A virághab mámorát könnyedén,

méh csókja váltja meg som kegyén.

 

 

A vajúdás gyönyöre [101.]