Amit a szervezők elkövettek a szombati ünnepséget annál aljasabb és gyávább dolgot nincs a világon. Emberileg és szakmailag is nullák. Pont a fogyatékosok nem fértek bele az időbe, egyszerűen nem szólították őket a színpadra.

"Csathó Lotti Tegnap, 18:16 ˇ

Dunaújváros önkormányzata kiemelt figyelmet fordít fogyatékkal élő lakóira"- írja a 7. oldalán a "Fejlődő Dunaújváros" című kiadvány, amelyet ma, az újjáépült Városháza tér megnyitó ünnepségén ingyen osztogattak. (felelős szerkesztő: Cserna Gábor, kiadja: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata) Az ominózus ünnepségen egész napos műsor szórakoztatja a tér átadására érkezőket. Fellépőként hivatalosak voltak többek között a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon és Közalapítvány (városunk önkormányzata számára oly kedves, "fogyatékkal élő") ellátottjai is, akik természetesen komolyan vették a feladatot. Sokat készültek, meghívták a családtagokat és ismerősöket, és -a szabadnapos gondozókkal együtt- időben meg is érkeztek a térre. Izgatottan, de türelemmel várakoztak -a csúszásnak köszönhetően- körülbelül másfél órán keresztül, közben ismételgetve a választott dal szövegét, hogy biztosan jól sikerüljön a fellépés. Miután a Jószolgálati Otthon és Közalapítvány ligetközi intézményének ellátottjai előadhatták a műsorszámukat, (rámpa híján-az esélyegyenlőség és az akadálymentesítés jegyében talán elvárható lett volna biztosítani a kerekesszékes fellépőknek) a színpadra vezető lépcsőhöz készültek a Bercsényi utcai intézmény lakói is, hogy közösen elénekelhessenek egy dalt. Megrökönyödésünkre azonban a műsorvezető nem őket, hanem a My Way Dance School táncosait szólította színpadra. (A csúszás eddigre akkora volt, hogy ők nagyjából a kiírt időpontban léphettek fel.) Amikor a Jószolgálati Otthon dolgozói tudakolták, hogy miért, tájékoztattak, hogy a késés miatt sietni kell, ezért a Bercsényi utcai lakók nem adhatják elő a műsorszámukat. Az ellátottak teljesen össze voltak zavarodva, -teljesen érthető módon- nem értették, miért marad el a fellépés. Minden fellépővel szemben nagy tiszteletlenségnek tartanám, ha nem adhatnák elő a sok munka árán elkészült műsorukat, és azt hiszem, teljes joggal éreznék megbántva magukat, amiért ez a munka nem térül meg a közönség elismerése által. Olyan sérült embereket ilyen helyzetbe hozni azonban, akik közül sokan nem is értik igazán, mi történt ma velük, és akiknek olyan nagy örömöt és sikerélményt jelent(ett volna) megmutatni a színpadon, mit tudnak, szerintem különösen felháborító. Beszélgettem utána az egyikükkel. Csodálkozott, hogy miért pont ők nem adhatták elő azt, amivel készültek. Esélyegyenlőség, 2014."