Törölt nick Creative Commons License 2014.09.26 0 0 45515

Szeretem az ilyen történeteket...

 

2010-ben az első zempléni kéktúráinkat Makkoshotykától Hollóházáig a vágáshutai Koronás Vad Vendégházból csináltuk meg, itt töltöttünk 3 éjszakát, jókat ettünk, ittunk, és a házigazda, Edit volt a taxisunk a túrák kezdő és végpontjába. 

Persze beszélgettünk is, és elmondták hogy közel 20 év után települtek haza Ausztriából, a férje Tamás ott volt szakács.

Vágáshután egy üres telken a Nagyparton, (régen itt ment a kék)  gyakorlatilag a semmiből felépítették a házukat, és vendégház üzemeltetésébe fogtak, ebben az alig 100 fős, nem is olyan nagyon ismert faluban.

Kulcskérdés lehetett hogy iszonyúan jól főznek, azóta is emlegetjük, csak annyit kérdeztek általában hogy kérünk kaját este (vagy reggel), a többit rájuk bíztuk...

 

Most ott tartanak hogy január végéig minden hétvége foglalt csütörtöktől vasárnapig, és a maradék hétköznapokon is úgy kell vadászni a szabad szálláshelyeket annak aki ott szeretne pár napot eltölteni! És rengeteg a visszatérő vendégük, tanúsíthatom hogy nem véletlenül.

 

 

Nagyon jó ilyen pozitív történeteket hallani, de azért egy szépséghibája van a dolognak: most akkor kereshetek másik szálláshelyet októberben a kéktúra befejezéséhez...:-((

 

Mindegy, nem szaladnak el, ha lehet akkor egy másik alkalommal majd eljövünk, csak majd a foglalásnál időben kell gondolkoznunk, akár hónapokkal előre. 

Őszintén örülök hogy így bejött nekik!

 

 

   

 

1. kilátás az emeleti szobánkból a Zemplénre (2010)

2.-3. amiért érdemes visszamenni...:-)

 

Koronás Vad Vendégház