A nevére nem emlékszem, csak arra, hogy valami fekete színű kulimász volt, amit a tűzhely lapjára kellett kenni, amikor hideg volt. Reggelre megszáradt, bár amikor begyújtottak, kissé fura szaga volt. Ebédfőzésre viszont a szag megszűnt, lehetett tésztát sütögetni. Igaz, előtte megszurkáltam villával, úgy szebb lett.

A hamu meg úgy kerülhetett rá, hogy az én tisztem volt kiönteni. Ha úgy nyitottam ki a fiókot, hogy az egyik kezemben volt a tészta, előfordult, hogy belepottyantottam, de ez percig sem jelentett gondot, nem rontotta az élvezeti értéket, csak dekoratívabb lett. Evés előtt azért lefújtam róla. Igaz, nem a fehérvérsejtjeimnek, inkább a gyomornedveimnek okozhatott  néhány kellemetlen percet, vagy még azt sem.