Baráth Sándor

Létünk

Sóhajtó alkonynak búcsúzó ölén
Látszik még a Nap, de már csak vörösén.
Eliramlanak a napnak tettei,
Hiába van létünk élettel teli.
Félkész dolgaink holnapra maradnak,
Ha felgyülemlik, danaida sors csak.
Álmosodó lét reggelig pihenhet,
És újra kezdjük tévelygéseinket.
Míg a helyes útra majd rátalálunk,
Megyünk, vagy zsibongunk, tolongunk állunk.
De a hit az kell, és benne a remény,
Különben nem bírnánk sorsunk, mely kemény.