.kaktusz

Tudod arra gondoltam,
hogy ugyanaz az ember
nem képes, és képes
egy nehéz súlyt felemelni,
de oda egy fáradságos úton
el kell érkezni,
míg lesz az erős a gyengéből...
van távolság, amit le kell győzni,
ha az ember valahova
el szeretne jutni,
addig a vágyott hely
csak a gondolatában él,
minél szebbeket hall róla,
annál inkább kívánkozik,
minél kacskaringósabb az út oda,
annál kisebb eséllyel érkezik
színhelyére a vágyainak...
és talán ugyanaz az ember
nem képes, és ugyanaz
tud szeretni igazán:
sokáig csak gondol rá,
a szeretet csak a fejben létezik,
még nem érzi, azt se tudja,
merre lehet eljutni oda,
hol van az a csodás palota...
talán, nem is önszántából lép
arra az útra,
oda a fájdalom taszítja
és kíséri végig,
míg nem megérkezik
arra a szigetre,
ahol már nem kapni akar,
(belépni oda csak úgy lehet)
eltűnik akkorra
az"én" fontossága,
(a szeretet leküzdhetetlen erejét
az adja)
akkor már örömöt ad az adhatás,
és a feltétel nélküli elfogadás.

2014. augusztus 3.