Az új Szapphó (58. vers)

Múzsák gyönyörű szép adományát gyakorolva, lányok,
Dallamszerető lantnak a hangját feleselje szátok!

Egykor ruganyos volt, ma öregség megaszalja bőröm,
Éjnél feketébb fürtjeimet dér lepi, ősz vagyok már.

Szívem de nehéz! Gyenge a térdem, kibicsaklik egyre,
Bár lábaim őzként szaladoztak, ha a tánc kavargott.

Mindezt siratom már keserűen. De mi mást tehetnék?
Még nem született ember, akit messzekerült a vénség.

Mondják, hogy a rózsáskönyökű Hajnal a szép Tithónoszt
Elvitte a Földnek peremén túl, szerelemben égve.

Szép volt s fiatal. Mégis, a vénség leteperte szürkén.
Nem védte meg őt, hogy feleségét a halál kerülte.

(Németh György fordítása)