rferi Creative Commons License 2014.07.18 0 0 74708

Te sem gondolod komolyan, hogy a melósok mindig mindenhová két garnitúra géppel érkeznek, csak azért, hogy a megrendelő lássa, hogy ahogy beszarik a gép, előveszik a másikat.

Ez egy baromság, úgy ahogy van.

Én évekig szereltem hálózatokat, rengeteg lukat kellett fúrni.

Megvettük a nekünk jó méretben a megbízható ipari gépet, és azzal dolgoztunk. Ápoltuk, karbantartottuk, ahogy kellett.

Rendszeresen átnéztük, hiba ELŐTT szervizeltük. Nem is hagyott cserben sosem.

De például otthonra vettem egy McCulloch feliratú láncfűrészt, ami az első percben már nem volt jó.

Szerviz, javítás, jó.

Vágtam vele 10 méternyi vágást, és egyik pillanatról másikra leégett. Nulla előjel, nulla krehács hang.

Mikor megint vittem a szervizbe, kiderült, hogy ez valójában egy Partner gyártmány, csak közös a két cég tulajdonosa, és hogy eladhassák, felrakták rá a márkásabb emblémát is.

Az ipari és a barkács között az volt a különbség, hogy az egyik egy pillanat alatt halt meg, míg a másikkal lehetett érezni előre a bajt, és idejében javítani.

Előzmény: Tie (74671)