bis1one Creative Commons License 2014.05.24 0 0 17626

(Oldaljegyzet a színtémában feltett kérdések színesítésére:)

 

A sárga flotta tervének korszaka körülbelül a '70-es évek második felétől a '90-es évek közepéig, közel két évtizedig tartott.

Azonban ekkor sem volt teljesen egységes festésű a helyi járműpark.

Továbbá 5–6 keletnémet kivitelre készült autóbusz sokáig megőrizte exportfényezését (narancssárga elöl és hátul, oldalt ~szürkés fehér avagy fakó vajszínű; az első ajtó fölött zöld négyszögben „Kasse” felirat).

Emellett egy Ik. 284 is megjelent a város útjain gyári festésben, s aztán a '90-es évek vége felé az új fehér–kék–piros egyenfényezést kapta meg.

 

Fehér flotta szintén soha nem valósult meg egészen.

Az 1994-ben érkezett Ikarus 415-ösök (EWS-887, EWS-896), valamint Ikarus 435-ösök (EVL-960 és EVL-972) soha nem kapták meg az új helyi fényezést. 2006–7 körülig maradtak fehérvári állományban.

Ikarus 200-asok közül is jócskán megérték az ezredfordulót sárga példányok.

Eközben pedig megjelentek már az eltérő festésű egyedek, nevezetesen az egész alakos sötétzöld reklámmal 1999 táján pályára lépő AOA-330, majd a piros festést kapó GVY-398. CCP-892 külső felületét 2001-től egy 2 éven át szintén kereskedelmi hirdetés borította, kétféle változatban is.

2006-tól DAB midik, 2008-tól Mercedes-Benz Citók kerültek a "29"-es vonalra, melyeket soha nem fényeztek át helyi színekre.

2007 végétől érkeztek Alfa–Volvók BKV-, illetve DKV-színterv szerint fényezve (több közülük a mai napig így közlekedik).

Ezeken felül a 2010 őszétől megjelenő helyközi festésű autók tarkítják még a helyi üzem kavalkádját.

(Nem is beszélve a VT-s kocsik által visszahozott – többnyire – sárga színfoltról…:)

Előzmény: eric35 (17621)