Ágoston Julián

 

 

PARASZTMADONNA

 

Parasztmadonna

                           ölbetett kezén

kékes erek kiálló bütykök munkavéste árkok

arcán tünődés ünnepel piroskötős fejéről

fekete haj emléke őszes vasfonat

kissé füle alá hullottan mint palócok

gondgyűrött arcán régi-régi emlék

nyakigzárt ingblúz ritka ráncú szoknya

kemény fa-szék s homálybaveszni készült asztal árnya

időtlen idő szemefényén s rendbe

szigorú zárt egységbe szedett illem

mozdulatlanságban is vibráló alakján

mint aki mindörökre zárta titkait

 

ilyennek látlak mindig is anyám ilyennek rajzolt

festőfiad szomorkás színeket szóró ecsettel

hogy benne s mindenütt te élj tovább az évek

tűnő útjain amíg ezrek menetelnek

halálba s létbe olyan mindegy merre

anyákvigyázta lépéseknek kósza rendjén élted

örök vigyázás mint ama Madonna

valahol messze Genezáret partján

ködbevesző szemével nézve alkony

piros páráit emlék Krisztusának fája

kemény koporsó kőbölcső és jászol

könnyek és lobogó lángokkal virradt utca

pálmáknak lengő szára éljenzések

majd a feszítsd meg minden anya kínja

fiának fejéről a hulló csillagoknak

szomorú tükre és ül és ül s várja

nagy útakról megfáradt lépteikkel

mikor jönnek már végső napjai elébe

hogy elvigyék innen örökre alkony

vörösthintázó s szeletszülő szárnyán

 

ilyennek látlak

                         s míg az égen kóbor

felhők bontják ki szárnyukat az éjben

bújócskát játszva a bolyongó holddal

lassan a légbe foszlik minden rólad

csak a kép marad meg helyén szívemben

vörös-fekete színeivel mintha

valahol Németalföld százados ecsetjén

készült volna el örökkévalónak

olyan komor merev és hallgatag az arca

csak a szívében forr valami vándor

megfoghatatlan élet s most szemének tükrén

ül mindegyikünk lépteit vigyázva

örök anyaszem benne féltés s drága

vigyázó szeretet magát sohase látó

boldog mosoly tűnt májusoknak árnya

 

fekete-ősz hajon kis folt csak alig látszó

piros kis főkötő

                          Parasztmadonna!

 

 

Tiszta kút [65-67.]