[Terep 50 - 2014]

 

Tavaly a Terep Ötvenessel nyertem beavatást a klasszikus maraton távon túli világba. A lélektani határ egyelőre itt húzódik nálam, ennél hosszabbat nem vállalnék szívesen, tehát idén is az ötvenesre neveztem.

 

Idén szép egyenletesen gyűltek az edzéssel töltött idők, 110 órányi bringára majdnem 50 óra futás jutott idén. Az előző évben még rendszeres este 8 és 9 óra utáni futásokra sajnos egyre kevésbé jutott energiám, konkrétan inkább elmentem aludni. Új ötletként a krónikus kilométerhiányt kénytelen voltam munkába futással kipótolni. Reggel plusz este majdnem 30k. Persze csak pár alkalommal, egy-két hetente volt ilyen, de hasznos volt.

 

Az indulók listáját nézegetve a tavaly előttem végzők közül csak egy maradt, cserébe jött Németh Ádám és Pálfy Marci. A többieket nem nagyon ismerem még.

Idén betelt a százas limit is, szóval inkább megcéloztam a szokásos top 10%-ot.

 

Nos, ha én elmegyek futni, legyen szép idő, az is lett.

 

Szentendre felől Pilisszentlászló felé buszozva még sajnálkoztam, hogy ilyen szép hátszélben micsoda bringás száguldást lehetne rendezni vissza a Skanzen felé. De hát ma futós nap van.

 

A 11-es rajt után egy perccel már lehetett látni, hogy az erősek nagyon erősek. Egy ötös csoport eltávolodott, és ahogy sejtettem, Pálfy Marci ott volt, Ádám is. Öten követtük őket elszórt alakzatban, köztünk egy lány is (Bobák Helga). A pulzus néha átlépte a tervezett határt. Gyönyörűen növő mintacsalánosokat hagytunk el, aztán a patakmeder átugrálások során berendeződtem hetedik helyre egy fehéresruhás srác mögé, részidő alapján Panyi Péter. A Kaán forrás utáni aszfaltot elhagyva megérkezett Szepessy Áron is, Visegrádnál hárman egyszerre depóztunk és kezdtük meg a Kálváriát. Itt azért volt a lépcsőkön egy kis gyaloglás, és kicsit meg is úsztam. A Fellegvárnál a járdára festett jelzést követve befutottam a shopokba és egy turistacsoport közepébe, mire kiverekedtem magam, két társam már vagy fél perccel előbbre járt.

 

Szépen haladgattam tovább Pap-rét felé, egyszercsak utólérem Ádámot és egy X2S-es srácot, az első boly tempója valószínűleg megette őket.

A fehérruhást Pap-rét után, a Pilisszentlászló felé a kék lejtőzésen hagytam le, ez akkor most hogy is van? Elöl hárman, majd Szepessy Áron és én. Nem rossz.

 

Visszaértem a rajthoz. Kisrigónál ittam, kulacsot töltöttem fullra. Tyű, és jó az idő, két óra! Tíz perccel járok tavalyi önmagam előtt.

 

Ami a frissítést illeti: a folyadékhiány és a görcs a rémálmom, inkább túlbiztosítom magam. Hátizsák két literrel, plusz kulacs, ami pohár és gyorsan tölthető eszköz is egyben.

 

A kulacsom a Visegrádos hurokban még üres volt; az volt a taktikám, hogy a kétliteres zsákot folyamatos iszogatásra használom, és nem töltöm újra. A Kisrigónál és Csobánkán viszont ivás után kulacstöltés lesz.

 

Naszóval Kisrigó. Kis sósperec után gyorsan indultam, nem játszottam el a tavalyi háromperces szerencsétlenkedést. Áron már valahol elöl, akit lehagytam nemrég, Panyi Péternek nincs nyoma. Jó a tempó, jó a kedv. Bükkös patak mellett aszfaltoztunk, majd megkezdődik a mászás a Lajosforráshoz. A jelzések sűrűsége és értelme kezd romlani. Eddig teljesen jó volt, de lehet, hogy az eddig látott, a hirtelen irányváltást jelző sréhen felfestett nyilak elkényeztettek. A Kármán-forrás felé gyalogolva értem utól Áront, majd elhagytam, a Lajos-forrás után többet nem is láttam. A forrás utáni pár métert leszámítva a Z3 Bölcső hegy emelkedőjén nem kellett gyalogolni, ez jó jel volt.

 

A Nagy-Csikóvár előtt kicsit túlfutottam egy vadászles felé, de az emlékezet és a GPS visszatérített, és jé tényleg ott volt a szalag.

 

A kis hegymászás után Csikóváralja felé jött a pálya legkellemetlenebb része, olyan meredek, hogy megfutni nem lehet, apró léptekkel sietve pedig csúszik a cipőben a láb, hajlik a köröm. Hát ez kicsinálta az izmaimat, amikor szűk negyedóra alatt 300m szintet vesztünk, de majdnem folyamatos a combbal való ellentartás. A Csikóváraljai parkoló előtti huplikon meg is kaptam a figyelmeztetést az összerándulni készülő vádlimtól.

 

Csobánkáig unalmas aszfalt következett, csak lassan mertem futni, rendeztem soraimat. Az edzéseken szokásos kocogós pulzust Csobánkáig visszatornásztam a verseny céltartományába. Amikor Csobánkán terepre fordultunk, az emelkedő megmutatta, hogy görcs úr nem viccel, ha tréfálkozom vele, bekeményít. Kicsit sétáltam, kerestem magnéziumot és megittam hozzá a kulacsom maradékát.

 

A csobánkai frissítőpont gyors volt. Teljes kulacsnyi izót ittam, jól esett a sósperecet és a nápolyi. A pont meglepetése Németh Ádám volt. Tehát kiállt végleg. Hát elég öngyilkos tempó lehetett ott elöl. Nyolc perc körüli hátrányt mondtak (hat volt), beletörődtem hogy ez már csak nőni fog. Irány a Kevély.

 

Egy helyen az erdőbe bújásnál szalagozás mutatott jobbra. Hát elfutottam arra. Gyanús. A GPS szerint sem erre kéne menni. Vissza! Benézek az első szalag melletti, GPS által is jelzett ösvényre. Kicsit beljebb, de ott van a rózsaszín pötty. Visszafutottam, a megtévesztő szalagot a bejárathoz közelebbre átkötöm. Három perc off.

 

A Kevélyre fel a lábam kezdett jobb lenni, az emelkedőt megfutottam, a kellemetlenül sodrós túloldalán sem kellett nagyon óvatoskodni, pedig voltak meredek lefelék rendesen. A Kövesbérci szakasz lejtős része a 10-es útig viszont egy nagy holtpont volt. Nagyon lement a pulzus, a sziklás meredeken meg az ösvényen már nem mertem száguldozni, nehogy görcs legyen. Gondoltam, itt biztos időt veszítek, hátra pedig nem mertem nézni már Csobánka óta. Azért csak véget ért ez a rész is, a 10-es út utáni szántóföldes szakasz már jól ment ötperces alatti tempóval, a Csúcs-hegyi emelkedőn viszont kétszer is belesétáltam egy kicsit.

 

És hát jó érzés volt felérni, megpillantani Hűvösvölgyet és még jobb volt befutni a célba.

 

Azt, hogy végül harmadik lettem, csak jóval később tudtam meg, de egyáltalán nem bántam. Mert Berta Gábor valahol elkavart. A második sráctól viszont nem sok választott el. No majd jövőre, ne legyünk telhetetlenek. A célom úgyis csak a futott idő javítása és a futás közbeni jóérzések százalékos arányának növelése lehet. A versennyel elégedett voltam, a célpulzust (157) elég sokáig tartottam, egyes lejtőkön meg a görcsveszélyes időkben esett lejjebb, de amúgy jó volt.

 

A csiszolt üveg "bronzérem" nagyon tetszett, a gulyás finom volt, melegvizes zuhanyzó hű de jól esett.

 

Negatívum: a pályajelölésen szerintem khmm, hát finomítani kellene, legalábbis egységesíteni az elvárást.

 

U.i. az utolsó szakaszon jó időt futottam. Lehet, hogy ekkora jött be az ital-túlbiztosításom előnye? Én biztos nem vágnék neki egy kulaccsal, sőt szimplán egy pohárral egy ekkora frissítőközökkel rendelkező versenynek.

 

Gratulálok a többi résztvevőnek is, mindig elég kemény a teljesítőképesség határon táncolni 5-16 órán át.

 

http://www.strava.com/activities/139573044

http://connect.garmin.com/activity/497087346

http://sportident.hu/t100/20140510_T100_cel_reszidos.html