"Tavaszi Szél(l) vizet áraszt virágom, virágom..."

 

Freddie Mercury óta még nagyobb népszerűségnek örvendenek ezek a sorok kicsiny hazánk folklórjában, de a bennük rejlő igazságtartalomról én csak most győződtem meg igazán a múlt heti Karancs-Medves túránkon, ennyi vizet én még életemben nem láttam errefelé sem fentrül, sem lentrül csörgedezni!
Persze mit várjon az ember ha még a túratársát is úgy hívják mint a nemes kikeleti légáramlatokat? :-))

Egy hét alatt sokat ülepedett az élmény amelyet a 2014-es Karancs-Medves 35 túra jelentett számomra, így aztán a célba érkezést követő "miafrancnakkelletteznekemsohatöbbetnemjövökide" érzést már régen felváltotta a jókedélyű visszaemlékezés, az "írnikénerólaháthamásnakismegjönmajdakedve" hangulata.
Ennek jegyében engedjétek meg hogy megpróbáljam bemutatni ezt a gyönyörű túrát, a sárga sáv jelezte Bányász-körutat, amelyet bárki bármikor időkorlát nélkül szintén bejárhat, és ha az igazoló füzetkébe feljegyzi a túra kódjait akkor jogosult lesz ugyanúgy a "Nógrád Megye Természetjárója" címre és jelvényre.

 

Természetesen ehhez kell a kéktúra Nógrád megyei szakaszainak a teljesítése a kiírás szerint, ezt a kéktúrás füzettel igazolhatjuk.

(Ettől lesz igazából ontopik ez a túra, mint a kéktúrához szorosan köthető jelvényszerző túramozgalom)

Indulás Salgótarján központjából, jelen esetben a Galcsik fogadóból, 8óra 30 perckor, Zoli elmajszol még egy szendvicset aztán uccu neki, irány a Kálvária!

-A Kálvária 1930-ban épült Trianon emlékére, 176 lépcső vezet fel amelyek megtétele után egy kőfal fogad. Régen itt egy barlang volt, melynek bejárata a történelmi Magyarországot formázta. Mióta az eszemet tudom ez a barlang el volt falazva, de a térkép az utóbbi években már rá volt rajzolva újra, és most, 2014-ben láttam először újra kibontva a falat, jelenleg éppen felújítják ezt az emlékművet.-

A felfelé vezető lépcsősor meredek ugyan, de ekkor még nem sejtjük mi vár ránk, az csak a stációk közt szerpentinező ösvényen kezd gyanús lenni: a felfelé tartók már itt csúszkálnak össze-vissza, velünk együtt, de ekkor még bízunk benne hogy jobb lesz...
Zoli közben segít egy középkorú hölgynek, aki egy pillanat alatt úgy néz ki egy perecelést követően hogy szerintem már itt elgondolkodott hogy miért is nem maradt otthon inkább ebédet főzni a családnak?
A Pipis-hegyre felérve enyhén hullámzó szintútra váltunk, a sár marad, de már kezdjük megszokni, folyamatosan beszélgetünk, egészen jól haladunk. Néha csak úgy közbeszúrok egy-egy megjegyzést Zolinak: "...te, én félek a Karancstól...", de láthatóan nem nagyon érti, persze az ő kondijával én sem akarnám érteni...:-)

  

1. kilátás a városra a kálváriától, háttérben a Mátra

2. kilátás az ösvényről a Börzsöny felé

3. a Karancs-patak völgyében

Hamarosan elérjük a Ceberna-völgy tisztását, amely még most is olyan mintha egy meséből bukkant volna elénk, hát még szép időben! Itt van az első E.P., nagyon kedves személyzettel, de a feketeleves is itt indul, a kaptató a 727m-es Karancsra.
Eleinte a Karancs-patak medrében emelkedünk, nem vészes annyira, párszor kapom is a kérdést, hogy na, ez az? Nem, nem ez még csak a kezdet.
Aztán egyszer csak ott állunk azon a helyen ahol a kezdő túrázók remegő szájszéllel, megtört tekintettel fordulnak vissza és keresnek más hobbit maguknak a túrázás helyett: a patakmederből derékszögben kifordul az ösvény, egyenesen neki a hegy legmeredekebb oldalának, hogy egy hajmeresztő szerpentinen törjön a csúcs felé. "...amitől tartottunk abban már benne vagyunk..." mondhatnám én is Mikes Kelemen után szabadon, már ha tudnék beszélni ebben a helyzetben.
Komolyan mondom, volt mikor azt hittem hogy egyszerűen nem fogok tudni felmenni, a klasszikus egyet előre kettőt hátra mondás itt szó szoros értelmében volt értendő a sártengerben!
Mindent elárul hogy 7.6 km után a 686 méteren álló Karancs-kápolnát 2 és fél óra alatt értük el, a Karancs-csúcsát pedig kereken 3 óra alatt.

-Karancs, Szent-Margit kápolna. A legenda szerint névadója ugyanaz volt mint a Margit-szigetnek, építtetője pedig IV. Béla. Búcsújáró hely, a rendszerváltást követően 1991-ben felújították, most szép állapotban várja a híveket és a túrázókat. Teljesen nyitott, a belépés így aztán bármikor, bárkinek szabad.
Karancs-kilátó: Pontosan úgy néz ki mint a Tepke-kilátó, vasszerkezető, 22 méter magas, olajfúrótorony volt egykoron mindkettő. A '70-es években már állt, gyerekként mindig is féltem felmenni rá, ez mára már szerencsére elmúlt.:-) A 2000-es évek elején felújították, azóta biztonsággal látogatható.
Szubjektív véleményem szerint az ország legszebb kilátását adja, 100-150 km-es légvonalbeli távolságban lényegesen magasabb hegységek láthatók innen, úgy mint a Tátra, délen a Mátra, nyugaton a Börzsöny, keleten pedig a Bükk.-

 

   

1. kilátás a Karancsról, a Salgó vár felé, mögötte a Medves-fennsík, háttérben jól kivehető a Bükk a Bélkővel

2. Somoskői vár, Medves-fennsík

3. Kápolna-hegy, Salgótarján, háttérben a Mátra

 

Itt kódot kellett felírni, utána egy félórás meredek ereszkedéssel, némi sárban szánkázással már Somoskőújfalun is voltunk, a Határ Büfében a következő pontnál. Itt átöltöztünk és frissítettünk is egy kicsit, az órára pedig rá sem mertünk nézni. Zoli elhűlve konstatálta hogy még csak 11 km-nél járunk, 1000 m körüli szinttel, még van 25 km és a lábaink már szinte citeráznak...kemény lesz!
Somoskőújfalut az egykori kőszállító kisvasút töltésén hagytuk el, jól járható beszélgetős útvonal ez, egy ipartörténeti érdekességgel az egykori kisvonat alagútjával fűszerezve.
Eresztvény, Dornyay-turistaház, a következő pont, itt van a kód is amit a kis füzetkébe fel lehet írni. Szeretném ha nem kéne azt írnom erről a turistaházról hogy "egykori", talán van rá esély hogy felújítják.
Mindenesetre a piknikhangulatban lévő nyugdíjas pontőrök jól feltalálják magukat, nagyokat nevetnek, szalonnát sütnek, zsíros kenyeret csepegtetnek a jobb sorsra érdemes falak közt. Ők látták még fénykorában is ezt a házat, de még én is emlékszem rá mikor túrák után bejöttünk ide egy-egy innivalóért, ropiért.
Továbbindulunk a már jól ismert sárga sáv jelzésen, irány a Salgó vár!
Közvetlenül a vár alatt csodálatos bükkös fogad, -innen piros rom jelzésen haladunk tovább-, a tájékoztató táblákból megtudhatjuk: 100-120 éves bükkös ez, gyönyörűszép erdő minden évszakban, az oszlopcsarnok-bükkös fennséges hangulatot áraszt!
Szerencsére az emelkedő azért annyira nem hosszú, hamarosan felérünk a 625 méteren lévő sziklavárba, Zoli hosszan időz fent a toronyban, körülnéz alaposan, a kilátás innen is szinte páratlan, a Karancsihoz hasonló.
Ez az a pont ahonnan szépen körbe lehet járni szemmel azt az utat amit eddig megtettünk és azt is ami még hátra van. "...még nézni is tereh...":-))

 

 

   

 

1.-2.  Kilátás a Salgó várból a Szilváskő felé, balra a fennsík, (hátul a Bükk kandikál ki) jobbra a Mátra

3. a Palóc Olümposz 

4. tisztán látszik a Salgóról a Magas-Tátra egy decemberi délelőttön 

15 km-nél járunk, de a nehezén már túl vagyunk, ami a szinteket illeti. 10 perc ereszkedés után Salgóbányán járunk, ez az 1924-ben Magyarországhoz visszacsatolt egykori bányász, ma üdülőfalu Zenthe Ferenc szülőfaluja is egyben, egy emlékpark, utcanév és egy szobor őrzi a Tenkes Kapitányának emlékét.
A sárga jelzés a Medves Hotel mellett elhaladva hamarosan felkanyarodik Európa legnagyobb kiterjedésű bazaltplatójára, az 550m átlagmagasságú Medves-fennsíkra. Egykor bazalt és szénbányák adtak itt munkát sok ezer embernek, mára már egy sem működik, viszont egy erre tévedő érdeklődő természetjárónak paradicsom a környék, az egykori kőbányák, kis tavak, források, épített és természeti emlékek sokasága kínál rengeteg élményt és látnivalót.

"...a rónaságon hét határon száll, repül a szél(l)..." :-)

énekelhetnénk, mert a táj megtévesztően hasonlít az alföldi vidékekre, csak akkor tűnik fel hogy valami még sincsen rendben a dologgal, mikor körbenézünk, és a 600 méter feletti hegycsúcsok mind szinte szemmagasságban köszönnek vissza nekünk, Karancs, Salgó, Sátoros, és az egyre közeledő Szilvás-kő. A többiek pedig mind-mind alattunk valahol...érdekes helyzet! :-)

 

  

1. Zenthe Ferenc szobra Salgóbányán (egészen jól sikerült)

2.-3.  kilátások a fennsíkról a 600 feletti hegyekre (Salgó, Karancs, Szilváskő)

A Medves-fennsíkon ered a Szlovákia felé siető Gortva-patak is, aki az Északi Zöldet is járja annak ismerős lehet, (de aki részt vett a Palóc LeFaGySz-on annak is) a Gortva-völgye szintén felejthetetlen látnivaló, az itt-ott felbukkanó kilátás Szlovákia felé gyönyörű, de ez már szinte megszokottá válik annak aki ezt a vidéket járja...
Rónabányán ellenőrzőpont, stílszerűen egy 120-as skodában berendezve, innivalót és csokit is osztanak a kedves pontőrök, Bányász-körút pedig tovább indul a 625 m magas Szilvás-kő felé, amelyet nem érint ugyan, de érdemes rá felmenni, bazaltoszlopok, jégbarlang, gyönyörű kilátás innen is, Szilváskőpusztán még szállás és sípálya is található. Az út mentén karsztvidékre jellemző dolinaszerű mélyedések figyelhetők meg a fák közt, ezek az egykori bányavágatok beomlása miatt keletkezett mélyedések.
Szilváskőpusztától átkötő jellege van a túrának, a cél a Salgótarján felett magasodó Pécskő, amely kb 10 km. Szép erdei utak ezek is, bárhol megállnák a helyüket szépségben önmagukban is, de az idáig tartó 24 km olyannyira elkényezteti a turistát hogy erre már fel sem figyel, csak önfeledten beszélget, és először a túra során ránéz az órára... és elképed, és lemered...vazz, kb. 7 km van még és alig több mint másfél óra!
Tervezett zoknicsere elmarad, belehúzunk, itt érzem először igazán hogy Zoli mire (lenne) képes ha én nem tartanám fel. Néha bele kell kocognom hogy tartani tudjam a tempót maratonifutó képességekkel rendelkező barátommal, de most az egyszer nem bánom, jó lenne beérni.
Egyszer csak érzem hogy fogy a power, meg kell állni... leülök, Zoli is megáll, valamit ennem kell.
Tudjuk hogy: "Csak a Puffin ad erőt és mindent lebíró akaratot!", így aztán ennek jegyében betömök egy zacskó gumicukit, (egyben) Zolinak is jut pár szem belőle, ez pont elég arra hogy utána felmenjünk a Pécskő egyébként nem annyira acélos emelkedőjén. Utolsó pont.
Innen lefelé már semmi nem fontos, szinte futunk, de közben megint beszélgetünk is, hiába azért ereszkedni mégicsak sokkal könnyebb.
A célban barátságos szervezők fogadnak, megkapjuk a jelvényt a túráért, a palacsintajegyet, tollászkodunk, aztán a másik jelvényt is, majd az adrenalinszint csökkenése miatt egyre jobban fájó-sajgó begörcsölő lábakkal immár vánszorgássá degradálódó mozgással elvergődök a kocsiig, hogy aztán felvehessem a fogadónál "minthamisemtörténtvolna" állapotban leledző nézelődő barátomat.
Nagyon jó túra volt minden viszontagság ellenére is, remélem jövőre is el tudunk jönni!