..meg egy neutrínóra. No no, a neutrínó egy feltételezett bomlástermék, egy mankó. Azért találták ki, hogy el tudjanak számolni az energiával. A neutrínót nem tudod kimutatni a neutron bomlásakor, azzal csak számolunk, mint egy szükséges rosszal.

 

a mezonok ..a földfelszínen keletkeznek..  Mégis hogyan?

 

Ez most nem kérdés, úgy ahogy a sztratoszférában is keletkeznek a kozmikus protonsugárzás hatására amikor azok a levegő molekuláival ütköznek. A kérdés az, hogyan lehet a földfelszínen detektálni őket amikor a mezonok túlnyomó többsége ott fenn keletkezik.

 

A kozmikus sugárzás egy kis része leér a földfelszínre és itt kelti a mezonokat. De nem muszáj a felszínig sem lejutniuk, a néhány km magasságban képződő mezonok is leérhetnek a felszínig. Ezeknek ugyanis csak az átlagos szabad úthosszuk a 800 méter, de vannak olyanok amelyek 80 méter után bomlanak el és vannak olyanok amelyek 8000 méter után bomlanak el, nyilván ezekből van kevesebb.

 

Ezen vitatkozhatnánk, mert ha axiómaként fogadnám el az Einsteini egyenleteket..

 

Én viszont semmiképpen nem az einsteini egyenleteket tartom axiómának.

 

Persze értem, hogy a foton a föld árnyékoló hatása miatt szemből kicsit kevesebb gravitont kap az arcába.. Úgy van, menni fog.

 

..de ha ez a mechanizmus c-nél nagyobb sebességre gyorsíthatja a fotont, az azt is jelenti, hogy a sebessége egyáltalán nem állandó. Pontosan.

 

Logikus, ha a hát-graviton-szél képes gyorsítani, akkor a szembe-graviton-szél képes lassítani, nem?

Igen, így gondolom.

 

Ez kb. azt jelenti, hogy a fotonok az egész univerzumban c-től eltérő sebességgel „közlekednek”, vagy nem?

 

Csak nagyon szigorúan véve. Gyakorlatilag a tömegektől távol, ahol a gravitonsugárzást homogénnek és izotrópnak tekinthetjük, ott a fénysebesség = c. Ugyancsak c a földfelszínen vizszintes irányban mérve (nem is mérik másképpen).

 

..ha nincs idődilatáció? Milyen hatástól látszanak másképp?

 

Attól, hogy folyamatosan keringenek a jeladók és a gravitációs környezet is folyamatosan változik egy egy  megfigyelőhöz képest.

 

A relativisztikus idődilatáció (valamint a hosszkontrakció és a tömegnövekedés is) egy látszólagos változás. Az ugyanis nem lehetséges, hogy innen nézve az a nagyobb, onnan nézve meg ez a nagyobb. Ez a felállás félreérthetetlen jele annak, hogy a valóságban semmi sem történik az órákkal, csupán a megfigyelők látnak mást és mást, a mozgásállapotuktól függően. Ezer különféle megfigyelő ezerféle hosszt vagy órajelet lát, de órajel csak egyetlen egy van.