ezen én is sokat filozgatok, hogy a problémámnak van e oka ami az életemben keresendő, vagy ez csak egyszerű agyi kémia..

mondok erre egy érdekeset, én ugye nem szedek antidepit meg semmit, és nagy hullámzó az állapotom, változhat naponta, hetente v havonta, egyszer fent, egyszer lent.. néha már már a szokásos nyugiteámat sem iszom, annyira jól vagyok, máskor meg akármit csinálok is tiszta ideg vagyok, jönnek a szokásos dolgok. vajon mi befolyásolja mindezt? bizonyos időszakokban nincs baj az agyi kémiámmal? ez elég furcsán hangzik.. pl, én annyira tudok örülni tárgyaknak ha veszek v kapok vmit, legyen ruha vagy bármi amit szeretek, hogy nekem akkor (ajándéktól függ :D), órákig vagy napokig is elmúlnak a tüneteim, meg olyankor is amikor nagyon lefoglal valami, benne vagyok vmi munkába éppen.

szóval ti nem gondolkodtatok még ezen?

lehet nekem is valami gyerekkorból visszamaradt vagy a jelenben is megbúvó dolog is okozza, néha úgy vélem talán tudom is mik azok.. persze a megoldástól messze vagyok. egyébként megértelek zsonga, érthető a problémád, meg én olvastam ocd témában sok helyen azt, hogy sokszor attól is kijön v az is megbújhat a háttérben ha próbálunk magunkra erőszakolni valamit amit mi nem szeretnénk igazán, beáldozzuk magunkat, feladva az akaratunkat.. pedig miért kéne így tennünk? a másik dolog meg, hogy nem kell mindig elviselni az igazságtalanságot, vagy rábólogatni arra amivel nem értünk egyet, próbáljunk meg magunkkal is őszintének lenni annyiban, hogy ha kell vállaljuk a véleményünket adott esetben, vagy érvényesítjük az akaratunkat, vállalva h esetleg ezzel konfrontálódunk is. szerintem nem kellett volna belemenned ebbe a vidékre költözésbe, ha nem akartad igazából!

a gyerek téma is egy érdekes dolog, én teljesen be vagyok rezelve még a gondolattól is egyenlőre, pedig lassacskán 30 éves leszek és már mindenki sújkolja a környezetemben, korombeliek már szültek páran vagy most fognak, több éve párkapcsolatban élek, nálunk is már szóba kerülget.. de én meg ilyenkor úgy viselkedek, mint egy ovis v mint egy pasi, magyarán hárítok ezerrel, próbálok sokszor komolytalan lenni, hárítani a felelősséget, az elköteleződést.. újabban egyre többet hangoztatom, hogy én a szabad életet szeretem, nem akarom lekötni magam bla bla.. és nem tudom mi van e mögött, valóban így gondolom? v csak ennyire parázok az anyaságtól? mert tudom, hogy félek tőle, de ezt nem vallom be senkinek, csak magamnak.. ezért kérdezem zsonga, hogy mivel neked már vannak gyerekeid, hogy mennyire lehet kibírni az ocd-t gyerekkel? én nem attól félek, h ártok neki vagy valami, azon már rég túljutottam (remélem), már elkönyveltem visszatérő érzéseknek csak amik a betegség tünetei, viszont attól félek, hogy szenvedni fogok, ha erre gondolok előre ki vagyok már.. valaha ezt máshogy fogom látni? vagy majd előtörik belőlem a mérhetetlen szeretet és akkor majd minden könnyebb lesz?