Smürc Creative Commons License 2014.04.20 0 0 18493

Én úgy jártam, hogy tavaly nyáron elvileg többünk számára vettem 100g élesztőt, ami már akkor egy szétporciózott adag volt. Miután felbontottam a csomagocskát a használathoz, a maradékot jobb híjján egy kis csavaros üvegben, hűtőben tartottam.A főzőtársak sajnos eléggé passzívak lettek, így gyakorlatilag rám maradt. Közben én is akartam más fajta élesztőt is használni, így lassan fogyott. Amikor használtam belőle, nyilván ki kellett mindig nyitnom az üveget. Végül az utolsó adagot a múlt héten "üzemeltem be". A szokásos módon először tiszta vízben feláztattam, majd egy félóra múlva kis sörlével "megetettem". De már a tiszta vízben szépen felhabosodott, majd az etetés után is és a sörlében is úgy működött, mint frissen.  Szóval, lehet, hogy nem kell annyira félni a levegőtől, ha legalább egy sötét hideg hűtőben van az élesztő.

Előzmény: ska002 (18491)