persze - Steve Creative Commons License 2014.04.20 0 0 22310

A tapintatról és gyöngédségről.

"Aki gyöngéd, annak felebarátja minden, ami él.
Nemcsak az embereket tudja szeretni, hanem
az ember alatti világot is, a fákat, állatokat, virágokat.
Mindenkiben megvan a kényeztetés gyönyörűsége...
Mindenkinek van egy órája, amikor szeretne egy csókot kapni,

talán nem is annyira az arcára, mint a lelkére...
Milyen jó, ha van valaki, aki engedi, hogy szerethessék őt.
Akiben gyöngédség van, az elsősorban meg tanul az 

emberekkel a saját nyelvükön beszélni...
A finom szív tudja, hogy minden ember lelkében
van egy húr, amelyet nem szabad megbántani.
Hiszen olyan könnyű jóvátehetetlenül megsebezni
egy embert...
A kézzel ütött sebek hosszabb - rövidebb időn belül 
begyógyúlnak, a nyelv tőrével ütött sebek egy egész 

életen át fájni tudnak!
A nemes szív fegyelmezi érzéseit, vigyáz arra:
mit mondjon ki..... mit hallgasson el.
Mit hogyan mondjon...
Tudja, hogy az emberek nem bánják, ha ügyetlen
is a bók, mohón fogadják a legkirívóbb hízelgést is.....
Gyöngéd szív kell ahhoz, hogy örvendezni tudjunk az 

örvendezőkkel, ami sokkal nagyobb művészet,
mint együtt sírni a sírókkal.
A más bajában az ember a saját baját siratja.......
A gyöngédség, pozitív valami....

EMBERTÁRSAINK FELÉ TÁRULÓ, ÁTKAROLÓ ÉS IGENLŐ.....

Mert van valami, ami sokkal több és értékesebb, mint a tudás, 

az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.
Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény
felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, 

színtelen, és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, 

mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz,

mely nélkül szomjan pusztúl, vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség mely, mint
valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet
egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban,
mit szabad, és mi túlzás, mi fáj a másiknak,
és mi olyan "jó", hogy ellenségünk lesz ha 
megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat
és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.
Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és
nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat
barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek
közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet,
mint amit a másik el tud viselni, s mintha
külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy 
neszelik mi az, ami a másiknak fájhat. S mindig
tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent,
ami veszélyes az emberek között, mint az
elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban
felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel.
Igen, e két képesség emberfölötti."

Márai Sándor