2ly Creative Commons License 2014.04.19 0 0 45339

56337 Kovalik Márta és Hegyi Imre

 

 

 

 

 

Budapest VIII., stúdió a Magyar Rádió Pollack Mihály téri épületében. Kovalik Márta szerkesztő és Hegyi Imre riporter.
 

Háttérben a Nemzeti Múzeum ablakai.

 

Kovalik Márta

"Munkásságom oroszlánrészét a Magyar Rádióban töltöttem, mint tényfeltáró dokumentumműsorok szerkesztője, forgatókönyv-írója.
Kezdetben fiatalok nevelési, önismereti, beilleszkedési problémái szerepeltek műsoraimban, majd egyre inkább össztársadalmi kérdések.
Hegyi Imre alkotótársammal készült valamennyi műsoromat aranylapon őrzi a Magyar Rádió hangarchívuma, ami annyit jelent, hogy kutatók
számára megőrzendőek."  forrás: Pacsirta Rádió

 

Hegyi Imre

Építészhallgatóként az alakuló Magyar Állami Népi Együttesbe került, hivatásos énekes, majd betanító karnagy volt 35 éven át. A megalakuló Állami Énekkarnál Pászti Miklóssalaz első magyar profi oratóriuménekkart szervezte meg. 1965-től Kovalik Mártával rádiós

tényfeltáró, oknyomozó dokumentumműsorokat készített. 1995-től s Józsefváros című lap szerkesztője. A Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Rádió és a MÚOSZ örökös tagja.

forrás: wiki

Előzmény: 2ly (45176)