Most egy kicsit morogni fogok.

 

Ebben a topikban (is) látszik az a - sajnos potenciálisan végzetes - trend, hogy az emberek abszolút nem bíznak a modern orvoslásban. Mindegy, mit mond az orvos, a betegtájékoztató, ezek az emberek pánikszerüen rettegnek a "hozzászokástól" meg a "mellékhatásoktól". Ilyenek biztosan léteznek, a kockázatuk viszont a töredéke annak a kockázatnak, aminek a beteg ki van téve, ha NEM szedi a SZÜKSÉGES gyógyszert.

 

A széklet hosszas pangása a végbélben pl. a végbérák egyik kockázati tényezöje, és abban azért megegyezhetünk, hogy egy végbélrák sokkal kevésbé kívánatos, mint egy hozzászokás egy bonyolult tesztrendszereken átment, ebben az esetben alternatíva nélküli gyógyszerhez.

 

Movicoloztuk a gyerekünket vagy három évig. A probléma soha nem a gyógyszer szedése közben volt, hiszen müködött, és minden hepi volt, a gyerekünk nem szenvedett, hanem akkor lépett fel, amikor különbözö emberek tanácsára ismételten megpróbáltunk leszokni a szerröl. A gyerek mindannyiszor visszaesett - annak az összes fájdalmas következményével , és csak akkor oldódott meg az egész probléma, mikor MI elengedtük a gumicsontot, rálegyintettünk, és megegyeztünk, hogy teszünk minden jó (?) tanácsra, és addig adjuk a Movicolt, amíg tényleg nem lesz az az érzésünk, hogy a gyereknek egyrészt már van annyi józan esze, hogy az észérvek valóban hatnak, másodsorban pedig mikor lesz annyira laza lelkileg, hogy viszonylag kockázatmentesen hagyhatjuk el majd lassan-lassan a Movicolt.

 

Persze, hogy ez belezavart a szobatisztaságba, de - stílusosan - ki nem szarja le? Érettségizö diákot még sose láttam pelenkában, vagyis minden gyerek életében eljön az a pillanat, amikor már a) megbízhatóan kontrollálja a záróizmait; b) saját, belsö vágya és igénye lesz az, hogy ö szobatiszta legyen. Ezt a folyamatot siettetni, egyáltalán bármilyen formában beleszólni még egy székletvisszatartással nem küzdö gyermek esetében is teljesen egészségtelen, mi több, a gyerek valóságos megeröszakolása, és méginkább így van ez, ha az ürítkezéssel kapcsolatban olyan gátak, feszültségek vannak a gyermekben, amiktöl képes akármilyen kínok és fájdalmak árán is visszatartani a székletét. Ilyenkor végképp nem jó ötlet rádobni még egy lapáttal, és még a "szentséges szobatisztaságon" is feszkózni. Sokkal jobb ötlet lenne végre teljesen lelazítani ezt az egész témakört, és az elvárások helyett szeretettel és magától értetödöen pelenkázni addig a gyereket, amíg lelazul lelkileg annyira, hogy elhagyható legyen a gyógyszer, és megtanulja a wc használatát - akkor is, és föleg akkor, ha ez a folyamat akár évekig tart.

 

A székletvisszatartással küzdö kicsi fiamat 5,5 éves koráig pelusoztam, és ami rossz élmény érte, az nem a pelusozástól volt, hanem a székletvisszatartás kínjától.

 

Végül egy vallomás: sajnos ezt a laza hozzáállást nekem is csak hosszú évek folyamán sikerült magamévá tennem, rengeteg visszaeséssel, feszkózással, lelkiismeretfurdalással, kétségekkel, amiknek nagy része sajnos szükségképpen a kicsi fiamon (is) csattant, miáltal pont én rontottam a dolgon. Pontosan ezért írom le, amit leírok, mások ne szenvedjenek annyit, mint mi. Összegezve:

 - közömbös az állítólagos hozzászokás, Movocolt a gyereknek, míg probléma van;

 - közömbös a szobatisztaság, a gyerek igénye szerint látjuk el a gyereket pelenkával, és nem nevelési könyvek táblázatai alapján.

 

Szeressétek a babáitokat!