Tegnap túltettem magam életem első időfutam versenyén, persze a rám jellemző módon.
Két hete még 38-40 körüli átlagot szerettem volna menni, aztán egy hete megbetegedtem, amiből még mindig nem sikerült kigyógyulnom, így a tisztességes helytállásra változott a célkitűzés. Korán elindultam, hogy békés tempóban, kevéssé leizzadva érjek ki Tahiba. Ez az elképzelés gyorsan szertefoszlott, amikor Békáson utolért a Sasi, Coppi, Papyrus vonat, és én persze beálltam a végére. Jellemző a tempóra, hogy majdnem KOM-ot repesztettünk a Szentendre-Tahi távon, ami szerintem csak a lámpák és autók lassító kombinációja miatt nem jött össze. Volt amikor 45-ös kilométert tekertünk. Így csurom vizesen fagyoskodtam a hideg szélben, amikor megérkezve, beálltunk az előnevezettek sorába, mert persze esőkabátot, vagy egyéb plusz meleg réteget nem vittem magammal. Innentől kezdve a rajtomig le se szálltam a kerékpárról, nagy áttétellel mentem le-fel, hogy meg ne fagyjak, és hogy melegen tartsam az izmaimat. Aztán rájöttem, hogy egy-két apróságot le kellene szedni a kormányról (ami persze hagyományos, nem időfutam), hogy legalább a légellenállást kicsit csökkentsem. Mire végeztem, addigra pont le is késtem a rajtomat. Nem volt időm a telefonos klienst sem elindítani, így gőzöm sincs a valódi időmről. Pillanatok alatt 40 felett tekertem, és próbálgattam, hogy milyen pozícióban kellene végigmenni a távon. Poén kedvéért, előző este végignéztem egy youtube videot az aero pozíciókról, de amit elsőre választottam (90 fokban behajlított könyökkel felső fogás), az hosszú távon nem jött volna be. Így amikor felvettem az utazó sebességet, akkor kipróbáltam a Cancellárás, bekönyöklünk középre a kormányra módszert. Ettől persze bizonytalanabb lett a kerékpár, mert csak súlypontáthelyezéssel lehetett irányt változtatni, és az úthibákon nem lehetett így áthajtani. Egyik lyuknál jól oda is vertem az alkarom a kormány betekerő nélküli, fém részéhez. Nem törődtem semmivel, nyomtam, ahogy a csövön kifért. Legnagyobb meglepetésemre az odaúton két-három sporttársat is hátba vágtam. A forduló előtt természetesen bejött elém egy autó, így vesztettem egy csomó időt, mert nem engedték el elég gyorsan. Visszafelé szépen lelassultam, ami nem volt meglepetés, mert innen szembeszél volt végig. A táv kétharmadánál értek utol először, amire korábban számítottam, mert jöttek közvetlenül utánam 20 évvel fiatalabbak. Innen már pörgősebb áttételt választottam, mert egyre kevésbé esett jól. Aztán az utolsó útkereszteződésnél a versenybíró kicsit hátralépett elém, hogy elengedjen egy szembejövőt, és egy autó is éppen meg akart fordulni, így majdnem állóra fékeztem a kerékpárt. Emiatt az utolsó néhányszáz méteren még utolértek ketten-hárman. A cél után meg sem álltam, békés tempóban hazatekertem, mert várt rám némi kerti munka.
Legalább fél percet hagytam a menetben, a saját hülyeségem, és az érdekes biztosítás miatt, de különösebben nem izgat, mert azzal sem lennék az élmezőnyben. Jó volt látni, hogy tele volt a Szentendrei-sziget kerékpárosokkal.