Nomármost, következik egy kis magyarázat. Miért keresek másodállást, illetve plusz munkát már fél éve?
Kisfiam 2009. márciusában született, a jobb fülén egy fejlődési rendellenességgel, amit microtia-nak hívnak. A lényeg, hogy el van záródva a jobb hallójárata, és nem fejlődött ki a fülcimpája, csak csökevényes lebenyek vannak a helyén. Születése óta kaptam az emelt családi pótlékot, illetve a GYED lejárta után 10 éves koráig jár(t volna) a GYES, valamint 90 %-os utazási kedvezményt kaptunk, és az oviban féláron az étkezést. Tavaly változott a gyerekek tartós betegségére és fogyatékosságának megállapítására vonatkozó jogszabály, amely alapján eddig szinte minden, ma pedig már csak alig néhány betegségre, fogyatékosságra jár a szülőnek az emelt CSP és a GYES. Tavaly ősszel mondta a fülész szakorvos, ahova félévente járunk kontrollra, hogy már nem tudja kiadni az orvosi igazolást a kisfiam betegségéről, mert ez már nem minősül annak. Hiába, hogy a jobb fülére örök életében süket marad, és a füle sem fog kinőni, meg a hallójárata sem szabadul fel csak úgy magától, már csak az kaphat támogatást, aki mindkét fülére X %-ban hallássérült.
Amikor megtudtam, hogy idén április végétől (ekkor jár le a tavaly áprilisban kiadott igazolás) már nem számíthatok a támogatásra, elkezdtem jövedelemkiegészítő munkát keresni, mert ez az összeg igenis hiányozni fog a családi költségvetésből. Részletezem:
emelt CSP + GYES: 48.500 Ft/hó, normál CSP egy gyerek után: 12.200 Ft/hó, azaz 36.300 Ft-tal kevesebb bevétel, és 5.000 Ft-tal több kiadás (teljes áru étkezés az oviban) egy hónapban.
Eddig igenis helye volt ennek a pénznek, többek között kötöttem egy életbiztosítást, úgy terveztem, hogy a lejárata után a kisfiam támogatására használom majd, ha lesz addigra valami új műtéti eljárás, amivel lehet segíteni rajta, akkor azt fizetem, ha nem, vagy nem lesz értelme, akkor pedig a taníttatására használom. Plusz minden hónapban fizetem az önkéntes nyugdíjpénztári tagságomat, hogy öreg napjaimban ne az amúgy is beteg gyerekemnek kelljen eltartani még engem is. Ki tudja, ilyen betegséggel milyen szakmát választhat, milyen munkát kaphat, lehet, hogy ő sem fog dúskálni a pénzben. Ráadásul 33 éves voltam, amikor született, tehát ő még nagyon fiatal lesz, amikor én már baromi öreg.
Fél éve keresek valamit, amivel legalább havi 40.000 Ft-ot kereshetek a főállásom mellett, de eddig sikertelenül. Nem azért akarok dolgozni, mert unatkozom otthon, és nem is azért, mert munkanélküli vagyok, hanem mert KELL A PÉNZ!