Manyesz58 Creative Commons License 2014.03.22 0 0 2683

Sziasztok! Engem Dr. Kiss Jenő műtött 18-án. Mind a két lábamat egyszerre, de nem igazán bütyök miatt, hanem kopás miatt. Ha jól értettem amit a doktor Úr mondott (borzasztó ideges voltam) a lábközépcsonthoz közeli újpercet rövidítette meg, hogy ne érjenek össze az elkopott részek :( Lelhet, hogy később kisebb cipő kell?

Altatásban végezte a műtétet és ébredést követően 5 órával már a kezelő cipővel egyedül kimentem a mosdóba. Igen hosszú túrának tűnt, de sikerült. Itthon is használom a cipőt és szinte csak abban teszem le a földre a lábam. Reggeli órákban kimondottan könnyebbnek érzem a mozgást, de délutánra olyan érzés, mintha gömbölyű lenne a talpam és nem szégyenlem bevallani, hogy fáj is. Én már átkötöttem magamnak, mert megmutatták hogy kell a láb újak között a kötést átvezetni, hogy eltávolítsam egymástól őket. Engem a korlátozott mozgás és a sok pihenés visel meg igazán. Kérdezném, hogy aki már túl van a varratok eltávolításán, könnyebb lett a mozgás és a teherbírás? Azt nem tudom, hogy van-e bent idegen anyag, de az első ellenőrzéskor megkérdezem. Talán igen, hisz ketté vágták a csontokat és azt valahogy rögzíteni kellett. Ilyen új rövidítésről hallottatok már, mert én még nem.

Mindenkinek gyors felépülést és türelmet kívánok!