kofic Creative Commons License 2014.03.16 0 0 70015

Talán  nem off, mert sokan vásárolunk különböző gépeket, ezért helyénvalónak találom :

 

"

 A szombat óta vett termékekre már az új Ptk. szabályai vonatkoznak, ezért erről a kérdésről kicsit részletesebben írunk.

Az új Ptk. alapján egy elromlott tévé, hűtő, telefon kicserélését, megjavítását két éven belül lehet kérni, de az eszköz elromlásától számított két hónapon belül jelezni kell a meghibásodást az eladónak. Kicserélést, vagy megjavítást immáron a kereskedőtől vagy a gyártótól is lehet kérni.

Ha a hiba nem javítható, és a kicserélés sem lehetséges, akkor a fogyasztó az eladótól kérhet árleszállítást, vagy el is állhat a vásárlástól. Árleszállításnál a hibás terméket megtartja a vevő, de kevesebbet kell fizetnie érte, elállásnál pedig mindenki visszaadja amit kapott: a vevő a terméket, az eladó a pénzt."

 

"Bekerült a Ptk.-ba az a korábban másik törvényben szereplő szabály is, ami alapján egy hibás termék által okozott kárt lehet követelni a gyártótól. Tehát ha a vásárlás után három éven belül elromlik a sütő, és ez a ház leégéséhez vezet, akkor a kár megtérítését a gyártótól lehet kérni."