Tuarego Creative Commons License 2014.01.26 0 0 434

Sziasztok!

 

Ha megengeditek, új hozzászólóként én más oldalról közelíteném a topik címében és a nyitóban felvetett megállapítást.

 

Már elöljáróban jelzem, hogy én sem gondolom, hogy megállt volna az ember evolúciója, s azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy a kérdés vizsgálatát szélesebb perspektívában kell megvizsgálnunk, s nem szűkíthetjük le az egyedi ember a génkészletének és a szaporodási képességének értékelésére.

 

Az evolúció folyamata ugyanis több szerveződési szinten is folyik, nemcsak a fajok szintjén (ez a klasszikus darwini evolúció), s nem is csupán a gének szintjén (Dawkins „önző gén” elmélete szerint). Éppen az ember a példa rá, amikor az evolúció egy újabb szerveződési szintre jutott, a funkcionális társadalom szintjére. A funkcionális jelzőt azért tettem ki, hogy itt nem valamiféle csoportszelekcióról beszélünk, ahol függetlenül szaporodó egyedek csoportosulásáról van szó, hanem egy egységes, önfenntartó egységről, amiben minden egyednek a magasabb egység által kiszabott funkciója van.

Ezt a szintet már nemcsak az ember érte el, hanem például „államalkotó” rovarok (hangyák, termeszek, méhek) is. Az ilyen jellegű állati társadalmakra is jellemző, hogy a túlélés, a fennmaradás szempontjából nem az egyes egyed számít, nem az a szelekció alanya, hanem magasabb szerveződési egység, a boly, a család. Amikor a méhcsaládot veszély fenyegeti, az egyedi dolgozó azonnal támadásba lendül, s életét is habozás nélkül áldozza fel. Ha csak az egyedet néznénk, akkor ez öngyilkosságnak minősülne, azonban a család fennmaradása szempontjából egy adaptív cselekedetnek számít.

Eszerint az evolúció, a szelekció is már nem csupán az egyedekre, sőt egyre kevésbé azokra, hanem a magasabb szerveződési egységekre hat. Vagyis a boly működőképességének, szaporodóképességének fenntartása sokkal fontosabb, mint az egyes hangyák életének megőrzése.

 

Az embernél is az a helyzet, hogy a szelekció nagyrészt áttevődött egy magasabb hierarchikus egységre, a közösségre, a társadalomra. Annyiban bonyolultabb a mi esetünk a hangyákénál, hogy míg ott a boly szerveződés egyértelműen megadja, hogy mi az alanya a szelekciónak, addig az emberi társadalom jelenleg egy átalakulási folyamatban van, amikor a korábbi közösségi szintek (családok, nemzetségek, törzsek, nemzetek) lépésről lépésre átadják helyüket egy egységes, globális közösségnek, de még nem jutott el teljesen erre a fokra. Eközben ezekre közösségi szerveződésekre is érvényes, hogy (normális működés esetén) minden egyednek a közösség által kiszabott feladata , funkciója van, s ezen részműködések hálózata biztosítja a közösség fennmaradását, s a szelekció által ez (főleg ez) méretődik meg, vagyis az evolúció ezen a szinten a legaktívabb.

 

Azért az evolúció az alsóbb szerveződési szinteken sem áll meg teljesen, legfeljebb olykor lelassul. Az ember esetében például már nem várható oly mértékű alkati változás, mint ami a korábbi evolúciós időszakokban jellemző volt (két lábon járás, agy fejlődése). Az ember sejtjeinek szintjén sem gondolnám, hogy valami alapvető változás következhetne be, de ez nem jelenti azt, hogy pl. az immunrendszer ne fejlődjön. Még mélyebb szinten, a sejtalkotórészek esetében, ill. molekuláris szinten még ennél kevesebb változás prognosztizálható, így sem a mitokondriumok változására, sem a genetikai kódszótár megváltozására már nemigen számíthatunk.

 

Úgy általában az emberi genetikai állomány, vagyis a benne foglalt, a létfenntartást segítő (replikatív) információk tekintetében nem várhatunk lényeges változást, ami azonban nem jelenti az ember evolúciójának leállását, lelassulását, mert a replikatív információk már nemcsak a géneken keresztül adódnak át az emberi társadalomban, sőt azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb szerep jut a nem genetikai alapú információ átadásnak. A nem (szigorúan) genetikai alapú replikátorok közül ki kell emelni az emberi agyat, ami további replikátorokat hozott létre. Alapvetően ennek a szervünknek köszönhetjük, hogy fontos, túléléshez szükséges információkat tanulással, s egyéb információközlő eljárásokkal (nyelv, írás, kultúra, technika) adjunk tovább. Legújabban pedig már a digitális replikátorok nyomulásának lehetünk tanúi, vagyis az elektronikus adathordozók és feldolgozók, számítógépek, internet stb. őrzik és viszik tovább a létfontosságú információkat. S mivel replikatív információkról van szó, ezért ezekre az eszközökre, ill. ezek használatára is evolúciós törvények hatnak, így nem pusztán metaforikus értelemben beszélhetünk kulturális és technikai evolúcióról, hanem tényleges is evolúciós folyamatként.

 

Tehát az én megítélésem szerint az emberi evolúció nem állt meg, hanem új szintre lépett.