Aki nem látta játszani, nem érti, mi a futball
2013. október 27., vasárnap 15:2Puskás Ferenc előtti hódolata jeléül a Real Madrid múzeumában a legjobb magyar futballistáról nyílt külön kiállítás pénteken, csütörtökön a szobrát avatták fel, a barátok, társak pedig megemlékeztek róla. Spanyolországban 179 meccsen 159 gólt szerzett, Cristiano Ronaldóhoz mérhető.
Szűk hét évvel 2006. novemberi halála után is folyamatosan tisztul a kép, milyen ember volt Puskás Ferenc, a legjobb magyar futballista. Mivel disszidálása után Magyarországon nem lehetett látni legemlékezetesebb meccseit, generációk nőttek fel úgy, hogy egyáltalán nem volt megfelelő képük sem a játékáról, sem a jelleméről. Erdélyben és a Vajdaságban adták a BEK-döntőket, az ottani magyaroknak lényegesen több élményük van.
Ahogy az osztrákoknak is. Rendkívül hűen érzékelteti, hogy mennyi minden maradt ki a magyarok életéből vele kapcsolatosan: az 1999-es bécsi, évszázad sportolói gálájára menet a magyar kalauz jegyet kért tőle, az osztrák autogramot.
Azóta készült róla könyv és film is, de Madridban lehet igazi benyomásokat szerezni a játékosról, illetve a klub kapcsolatáról.
Régóta halljuk, tudjuk, hogy a Real Madrid egy vallás, igazán nehéz visszaadni, hogy ez mit jelent. Egy példa: az ifjúsági csapat, vagyis a 19 év alattiak is a Juventusszal játszottak a héten, a Real-drukker taxis nemcsak az eredményre volt kíváncsi, hanem a gólszerzőkre is, és tudta, hogy ki Narvaez vagy Fran González.
Ha valaki csak egyszer látogatást tesz a Real utánpótlásnevelő központjában, ahol egyébként a felnőttek is edzenek, akkor érzi meg, mit jelent ehhez a klubhoz tartozni. Akár csak egy vagy két évre. Azt a szeretetet, odafigyelést, áhítatot képtelenség érzékeltetni.
Puskásnak a 60-as évek elején volt része a kivételes megbecsülésben, élvezhette a megdicsőülést.
Puskás Ferenc, a Real Madrid játékosaként, 1963. október 31-én.Fotó: Central Press
Minek vele még most is foglalkozni? Talán azért, mert a Real Madrid maximálisan tudja, hogy a brand, amit képvisel, amiből évente százmillió eurós a bevétele, akkor teremtődött meg, amikor Puskás ott volt. Egyszerre lettek legendák.
És ha voltak is az ugyancsak a legendás jelzővel illetett párosok a klubnál, ha voltak is híres játékosok, a di Stefano-Puskás tandem máig hihetetlen hírnévnek örvend, még ma is elemzések, filmek készülnek róluk – Olaszországtól Angliáig mindenhol -, hogy még jobban megismerhessék őket. Az edzőknek pillanatnyi problémáikra is megoldást adhat, ha visszanyúlnak az akkori játékhoz.
Puskás feltétlen tiszteletéről sokat hallottunk, a klub által szervezett közönségtalálkozón is voltak vagy 150-en.
A Reál Madrid legendái (b-j): Raymond Kopa (Franciaország), Hector Rial (Argentína), Alfredo di Stefano (Argentína), Puskás Ferenc (Magyarország), Francisco Gento (Spanyolország), 1958. július 11-én.Fotó: Popperfoto
Az egyik társa, Amancio - a 64-es Eb-elődöntőben győztes gólt lőtt a magyaroknak – mielőtt értékelt vagy sztorizott volna, felállt, és fejet hajtott. Megható és hátborzongató volt.
„Ha róla beszélek, ez a minimum. És minden alkalommal megteszem, nem maradok ülve egyszer sem” - vezette fel, mindegyik gesztusa hiteles és őszinte volt, nem megjátszotta magát, mindvégig teljes tisztelet és természetesség áradt belőle.
Akkor is, amikor azt mondta: fáj neki, ha valakik úgy értékelik a futballt, hogy a nagy játékosok közül kihagyják Puskást, mert azok egyszerűen nincsenek tisztában a játékkal, és úgy általában az igazsággal. Sőt, még az is fáj neki, ha felmerül, kihez lehet hasonlítani őt. Ezen megállapításaikor is tiszta és természetes volt, és ugyanilyen természetességgel ejtette ki magyarul: „a kurva anyád.”
Elnézést kért Puskás feleségétől, meg ne haragudjon ezért, de tőle tanultak meg magyarul káromkodni. De még dalokat is.
„Zaragozában játszottunk, az egyik védő nagyon kemény volt, az első perctől rúgott bennünket, ahol csak ért. Odajött Pancho és azt mondta: öreg, a feleséged otthon másik férfival van, inkább azzal törődj.”
És ehhez olyan alázattal beszélt, mintha ő a személyzet lett volna abban a csatársorban, amelyikben Puskás is játszott, és mint egy inasnak, neki csak az volt a feladata, hogy kiszolgálja.
„Én még olyat nem láttam, hogy valaki a futballban egyre idősebb lesz, és előrébb került. Visszafelé ismerjük az utat, csatárok olykor hátvédek lesznek, de olyat, hogy valaki középpályásból 35 vagy 36 korára csatár lesz, az példátlan. Pancho ezt is tudta, ami elképesztő erény.”
A kihagyhatatlan kérdés is elhangzott, Cristiano Ronaldo vagy Puskás volt a jobb, erre persze nem lehet épkézláb választ adni, mert más korban játszottak, másik lábbal lőtték meg a labdát, még ha ugyanolyan erővel is. Elképzelhető, mekkora botrány származhatna abból, ha valamelyik egykori játszótárs azt mondja, Puskás ezért vagy azért jobb volt. Hetekig lehetne magyarázkodni, így csak abban egyezett meg mindenki, az lenne az igazi, ha egyszerre lettek volna a pályán, az egyik a jobb, a másik a bal oldalon.
A mostani nemzetközi igazgató, Emilio Butragueno azt mondta, ő sohasem látta, de az édesapja igen, és nem volt olyan nap, hogy ne került volna szóba, hogy az a magyar, a Canoncito Pum, hogy az varázsolt a pályán. (Spanyol becenevét az ágyúról kapta.)
Emilio Butragueno, a Real Madrid egyesület nemzetközi igazgatója és Puskás Ferencné a madridi Bernabéu Stadionban rendezett Puskás-kiállításon, 2013. október 25-én.Fotó: Puskás Akadémia/takács József
A hatszoros BEK-győztes, a napokban 80 éves Gento egyenesen fenomenálisnak nevezte a Puskással eltöltött éveket, már akkor is csodáltak, amikor még kövér volt, és az országváltás miatti eltiltása alatt még csak egyedül edzett. Majd azt is elmesélte, hogy nemcsak a labdát, hanem egy konyakos üveget is átrakott a bal lábáról a jobbra az egyik ünnepségen. Természetesen sértetlen maradt a tartalma.
Di Stefano pedig – aki szerint játékosként és emberként is tízes - odáig ment: „aki nem látta játszani, nem tudja és nem érti, mi a futball.”
Puskás miatt Florentino Perez klubelnök még ma is átrendezi a programját, könnyű vele beszélni, pedig igazából megközelíthetetlen. Ha egyébként próbálna Magyarországról interjút kérni tőle bárki, falakba ütközne, most kivételt tett a szoboravatón. Aktuális kérdésekről, Casillasról vagy Bale-ről így sem lehetett vele beszélni, de így legalább megvolt a látszat, hogy az elnök sem megközelíthetetlen, még ha az is.
A Bernabeuben berendezett kiállításon - a klub és az akadémia közös produkciója - rengeteg kupa és fotó, vagy mez van. Az 52-es olimpiai arany mindig előkelő helyen volt Puskásnál, bármerre is sodorta az élet, nagyon büszke volt rá. Nem ritkán magánál is hordta. A magyar labdarúgás azóta is legnagyobb sikerét jelentő jelentő 54-es vb-ezüst inkább fájdalmat jelentett neki, ezért sohasem volt kiemelkedő helyen az életében, falon vagy íróasztalon.
Puskás-kiállítás emléktárgyai az egyik vitrinben a madridi Bernabéu Stadionban 2013. október 25-én.Fotó: Puskás Akadémia/takács József
Nem tudni, hány olyan gól fog még előkerülni, mint a külsővel szögletből lőtt, azt sem tudni, hány fiatal előtt lesz példa Puskás, mert valószínűleg megállnak a sportbázison és szembenéznek szobrával. Az ugyanakkor nyilvánvalóbb, inkább a spanyoloknak lesz példakép továbbra is, még ha az öt és fél éves gyerekem az amszterdami 1-8 után arról érdeklődött, mikor volt jó a magyar foci. Miután válaszoltam neki, hogy még vb-döntőt is játszottunk, azóta habozás nélkül Puskást játszik, ha labdához ér.
Egyáltalán nem véletlen, hogy gyerekek közelében látjuk számtalan fotón, hogy az óbudai szobor is gyerekek közelében készült. Volt valami a természetében és a kisugárzásban, ami vonzotta a gyerekeket, amellett, hogy nagyon szerette őket, állítja a barát és harcostárs, a most is Madridban élő Tóth-Zele József. „Azt hiszem, sorsszerű, hogy kórházi szobájának ablaka, ahol az életének utolsó szakaszát élte, egy iskola udvarára nézett.”
