Sógor, a műtét utáni gyógyszerek csak hajlamositottak, az aggodalom, a folyamatos idegfeszültség, hogy tökéletesnek akartam ismét tudni a szervezetemet, s a műtétet is meg kellett ismételni, az orvoskeresés vezetett a nyelőcsőgyulához, majd annak múltával az önvizsgálat, a vizsgálatok, s azok nyomán a vélt ingerek létrehozták a pánikosok rettegett kognitiv reflex-mechanizmusát. Szédülést, kaparást, fájásokat éreztem bizonyos napszakokban, bizonyos helyszineken, stb.... Beleástam magam e kórba, s alapos tájékozódás után még ki tudtam hasalni a szárazföldre a lehúzó ingoványból...segitett a sport, a diéta, az önnevelés, így ismét"hedonista" vagyok....)egyelőre:)

Amiket leirsz az a pánikbetegség mechanizmusa, gratulálok, hogy ki tudtál jönni belőle, saját magad fejlesztette placebóval, ahogy irod, bár én nem ezt a szót használnám. A placebo álgyógyszer, s ehhez az állapothoz nem gyógyszer kell, mert NEM BETEGSÉG, hanem rossz beidegződés, állapot, amin magad is segíthetsz. (kivéve bizonyos alkatú embereket, súlyos eseteket. stb...)

Sajnos éppen az átlagnál jóval érzékenyebb, intelligensebb emberek betegsége. De a sors igazszágos, mert éppen ők ismerik fel nagyobb bizonyossággal az állapotukat, s nekik megy leginkább az öngyógyitás, az irányított tudatosság...

A versenyszellem, önmagunk túlhajtása mindebben csak hátráltat.  Érdemes elgondolkozni mivégre zsigereljük ki magunkat? Okvetlen szükséges ez? Talán nem is kell a civilizációból "kiköltözni", elegendő jobban szemügyre vennünk: mik a valós szükségleteink (akár társadalmi elvárásokat is hozzászámitva), s mik a felduzzasztott igényeink? A kettő között szakadék tátong:))))