A kvarcórákban dolgozó CMOS elektronikák egy aránylag széles feszültségtartományban képesek a feladatukat tökéletesen, kiszámíthatóan állandó paraméterek mellett ellátni. A kémiai áramforrásokról meg érdemes tudni, hogy a feszültségük a kimerülésük folyamán csak nagyon kis mértékben változik - valójában az árammal terhelhetőségük az, ami fokozatosan zéróra csökken (így sokszor már teljesen kimerült, az órát megmozdítani sem képes, árammal tehát már nem terhelhető elemen is üresjáratban csaknem a névleges feszültséget lehet mérni, egészen addig, ameddig a kémiai folyamatok bent teljesen meg nem szűnnek). A korszerű szerkezetek áramfelvétele azonban nagyon kicsiny, és ameddig az elem ezt képes kiszolgálni, addig nyugodtan állandónak tekinthető paraméterekkel fognak működni. Aztán az elemkarakterisztika utolsó pár százalékában szó szerint összeomlik az egész folyamat. De ilyenkor már nem nagyon van mit méregetni...