Az akció maga pedig egy vakmerő, de azért jól előkészített rajtaütés volt. Mivel a portugálokat értesítették a franciák érkezéséről, ezért elvben nem lehetett volna meglepetés, mivel várták őket. Viszont a napokig tartó megfeszített őrködés ellenére sem kerültek szem elé, így a portugálok ébersége lanyhult. A hadihajókat is visszavontatták az öböl belsejébe, miután a kormányzó biztosította az admirálist, hogy a magaslatokon elhelyezett őrségek mindenfajta mozgást a tengeren jó előre jelezni fognak. Ez nem jött be.

Duguay-Trouin mélységméréseket végeztetett a part közelében, majd éjjel indult a kikötő szűkülete felé, ahová a hajnali pára jótékony leple alatt érkezett meg. A portugálokat ez teljesen meglepte, a helyőrségeket sem tudták időben riadóztatni, így csak az éppen jelen lévő maroknyi ember vette tűz alá a sorban érkező francia hajókat. Ezek, bár jelentős károkat szenvedtek az erődök ágyúitól, mégis behatoltak az öbölbe, ahol a kis szigeten lévő erődöt gyorsan megszállták, majd a hajókat a parttal szemben fölsorakoztatva parttra tették az embereket. A védők között teljes volt a zűrzavar, a kormányzó erélytelen embernek bizonyult, így a portugálok tanácstalanul védték a pozíciójukat, a város egy része pedig közben francia kézre került. A nap végén pedig, némely hivatásos tiszt ellenkezése dacára, a kormányzó, miután a milicisták egy része megfutamodott a posztjáról, kiürítette a várost. A falakon túl táboroztatta a túlerejű erőit, miután az éj folyamán elképesztő fejetlenségben vonultak ki a portugálok, akkora volt a pánik.

A Riói-öböl