japipapi Creative Commons License 2013.08.12 0 0 28776

Szia!

Én pedig nagyon sajnálom, hogy kidobtad. Írtam én Neked, de véletlenül töröttem-szövegem, el kellett mennem, nem tudtam ismételni, utána pedig elfelejtettem. (öregek már felejtősek, én meg már az vagyok erősen) Juhos Gergő jó gyerek, csak jót akar, elismerem. Meg van, úgy tudom a korszerű ismeretei is, így nem is mer kockáztatni. Én simán odaadtam volna a nyulaknak, mert több mint 40 éves tapasztalatom is van, tudok szűrni. Téged is megcsókoltak volna érte a nyulak, és a szárnyasok is, érzésem szerint csak jót tettél volna. Legalább a komposztba tetted volna! Mi is föletetjük a csumát, majd az egész növényt, sőt a paradicsomot is. Mi is permetezzük a növényeket, mert különben nem lenne semmi, megzabálnák a rovarok, férgek. A télire való lecsót piacon veszem, a javát én eszem, a hulladékot pedig a nyúlon keresztül hasznosítom, végül azt is én eszem meg. Miattam a szemetesek nem élnének meg! :-))))

 

Előzmény: dzseky (28770)