barkócza Creative Commons License 2013.08.01 0 0 87589

Nem követtél el semmi hibát. A főerjedés alatt igenis helyes naponta kétszer szétverni a bubdát, és jól fölkeverve homogenizálni a cefrét. Ilyenkor rengeteg széndioxid fejlődik, megvédi a cefrét az oxigéntől. A főerjedés után kell óvatosan bánni az oxigénbevitellel.

 

Az erjedés befejezte után még mindig jön ki széndioxid a cefréből, akkor is, ha már nem keletkezik. Vö. a a szódavízből is jön ki buborék, pedig Isten bizony, nem erjed. Vagyis a gyenge pöcögés nem feltétlenül az utóerjedés jele, csak a túltelített cefre engedi ki szép lassan a gázt.

 

Azt, hogy kierjedt-e a cefre, a legjobb kóstolással megállapítani. A gyufapróba meg egyéb az mind smafu. Az embernek azért van integrált analitikai laboratóriuma (nyelv+orr), hogy használja. :) Minden keveréskor meg kell ízlelni a cefrét, hogy mennyire édes még. Ha már ínyhúzóan savanyú, akkor lehet fözni. Egyébként pedig inkább túl korán főzd, mint túl későn.

Előzmény: B.tibor1 (87586)