A könyv teljes egészében Rickl Mária - később Lenke - szemén keresztül nézi a Jablonczayakat mint tökéletes léhűtő társaságot; ehhez képest a filmben erősebben kidomborodik, mi lenne a különbség egy kalmár és egy arisztokrata között (érdekes, hogy a forgatókönyvet is, részben mindenesetre, Szabó Magda írta), amikor az öreg Jablonczay azt mondja: mindig ingyen adtuk az embereknek a maradék tejet. Egy közösségben tételezi magát a többiekkel, ahol ő áll "fenn", a pórnép pedig "lenn", ugyanakkor nem mint kvázi uzsorás, hanem mint aki számbaveszi, mi mindene van, és abból kinek mi jut-jár. Ehhez képest Mari szemében első a haszon, igazi kereskedő, semmit nem ad ki a kezéből úgy szívesen, hogy ellenértékét ne kapná.
Anselmus feltehetően ugyanezért nem óhajtott birtoktulajdonos lenni, mivel a kereskedés arról szól, hogy olcsón veszem - drágán adom; inkább furfangosság, szemfülesség, taktika, lehetőleg alacsony kockázattal; a földet művelni sosem volt kockázatmentes, különösen amikor a folyószabályozást, öntözést hírből ha ismerték, aszály, tűz ellen mérstékelten tudtak védekezni, és mindig körmére kellett nézni az elkanászodásra hajlamos "pórnépnek". Anselmus feltehetően ezeket a gondokat nem kívánta magának.
Igazán kár, hogy Mari a Jablonczayaknak ebből a "magasabbrendű" szemléletéből - ha csak nyomokban is maradt meg -, alig vett át valamit; ellenkezőleg, eszméket, filozófiát, olyan - nem pénzben mért - elvet, amelyen az emberi rend felépülhet, zsigerből elutasított.
Kálmánkán szerintem nem segített volna, ha kap egy kereskedőlányt - ez Marin segített volna, hogy átruházhassa azt a felelősséget, amelyet eddig ő viselt -, Kálmánka élete végén megtalálta végülis azt az életformát, amely neki megfelelt: együttélés, törvénytelen gyerek, sokkal fiatalabb társ, szóval ő ezekben a társadalmilag  - akkor legalábbis még - nem szokványos keretekben, ledobva mindazt, amire a neve és megmaradt javai kötelezték volna, szegényen, de nagyjából elégedetten, köszönte szépen, berendezte az életét. Ő amolyan szabad madár lett idővel, aki saját magán kívül legalább a legutolsó gyermekére - aki nagyon szerette őt - megtanult odafigyelni és fészket építeni a számára. Ez kétszeresen is fájhatott Lenkének, először az, hogy az apai gondoskodás nem övezte a felnövekedését, másodszor, hogy József nem helyezkedett szembe kedvéért a társadalmi elvárásokkal, hogy ők nem lehettek ketten együtt - a többiekkel dacolva - furcsán-szabadon egy pár.