Kazinczy 200, töredék:

 

Erről a túráról korábban csak futóktól hallottam élménybeszámolókat, kik kivétel nélkül mint az elborultság legmagasabb fokaként jellemezték. Aztán a T100-on Börcsök András említette, hogy idén futóversenyként is megrendezik, majd a Mátrából visszafelé jövet Pap Gábor - akkor eltúlzottnak érzett, utóbb inkább szerénynek mondható - leírása tett bogarat a fülembe. A rovar is szorgalmasan rágott, a mátrai eredményemmel sem voltam elégedett, így aztán be is neveztem, hogy elégtételt vegyek a hegyektől. És készültem erősen, PG küldött beszámolókat, telefonon is értekeztünk, a tudással felvértezve vartam GPS tartót a hátizsákra, osztogattam szét a zseléket a frissítésre, raktam el tartalékcipőt, zoknit, nadrágot, miazmás. Szerdán próbafutást tartottam a cuccal, direkt délben, hadd szokjam.

Pénteken csak este tudtunk elindulni, 6 óra autózás után foglaltuk el a szállást Füzérradványon. Gyorsan lett reggel.

 

Hivatalos futók (értsd, dugókás) négyen voltunk, Lőw A., PG, Speró, s én. Bár Börcsök András javasolta, hogy hosszú nadrágot vegyünk a csalán, bozót ellen, a várható 35 fok körüli meleg miatt ezt legfeljebb az éjszakai szakaszokra gondoltam vállalhatónak. Kompressziós szár, combfix volt rajtam, ezek is elég jól védenek. Fejemre pelenkából kötöttem tarkón túl nyúló kendőt. Komoly időtervem nem volt, szakaszonként 10 órára gondoltam, de a cél igazából a teljesítés volt. Ehhez mérten a rajt után a rudabányácskai templomig (4 km) láttam a többiek hátát, aztán lemaradtam. Aztán lelépett néhány gyalogos is, de nem izgatott. Felfelé tempósan gyalogoltam, lefelé kocogtam.

 

Aztán jött az első meglepetés, a Szár-hegynek felfelé a Kálvárián meglegyintett a borzongás. Addig már ettem a magammal vitt műzliszseletekből, ittam is, a tempót se erőltettem, korainak gondoltam a tüneteket az eléhezésre/elszomjazásra. Fenn a kápolnánál (10 km) ettem egy isogélt, majd leügettem a Kovács-villához. Itt etető-itatópont működött, frissítettem és mentem tovább. Innen - néhány rövidebb szakasz kivételével - fák között ment az út, ettől még hűvösebb nem lett, de legalább árnyék volt. A mikóházi pincéknél (29 km) komoly etetőpontot kaptunk, ettem, de méginkább ittam. Feltöltöttem a zsákot vizzel, sőt elővettem egy összehajtogatható kézikulacsot is, készülve a hosszú nyílt szakaszra. Innen brutális volt, aszfalt, árnyék semmi, 35 fok körüli hőség. A következő pont 3 km-re volt, addig legalább háromszor ittam ki a kézikulacsot (kék kutak voltak az út mentén), a ponton kaptam futóellátmányt is (kóla, izo), kevertem is magamnak saját izoporból is. Aztán jött az Alsóregmec-Felsőregmec Death Valley, itt már meg se kíséreltem a belekocogást. Felsőregmecnél kék kutas zuhanyzás, aztán fel a 
szőlőhegyre. Itt már megint ki-kirázott a hideg, felvonszoltam magam az erdőig, tudtam, hogy itt komolyabb beavatkozás szükséges. Megálltam az árnyékban, majd jól elszörnyülködtem a felpüffedt kézfejemen. Az ujjaim másodlagos frisseségű műbeles virslivé alakultak, az izületeknél fehér, máshol lilás árnyalattal, de a térdeim is bevizesedtek. Ezt elkúrtam, nem kicsit, de nagyon villant be a klasszikus. Kevés volt a só. Ettem isogélt, magnéziumot, ittam sós vizet, aztán továbbindultam. Kicsit jobb lett, de a borzongás azért vissza-visszatért, így elővettem a zacskós konyhasót a zsákból és abból tunkoltam. Bíztam benne, hogy orvosoltam a bajt, de sajnos az erőm az teljesen elfogyott. Elmentem ugyan még a füzéri várig, de tudtam, hogy semmi értelme folytatni a második (mások szerint a legkeményebb) szakasszal - ráadásul éjszaka - ebben az állapotban, ezt ki kell pihenni, így ott befejeztem. Utólag mindig rágódik az ember, hogy tán mégse kellett volna feladni, lehet sikerült volna így is, de most nem bánom, jól döntöttem.

 

Tanulság: Rendkívül meleg volt aznap. A zsák, a kompressziós cucc és a kendő nehezítette a hőleadásom - melegített, így a szokottnál is jobban izzadtam. Vizet vittem be eleget, de nem figyeltem a nátriumbevitelre, normál körülményekhez képest több sót vagy izotóniás italt kellett volna fogyasztanom. Fontos tapasztalat, hogy egy eléhezésből könnyebb kijönni, egy elszomjazás viszont jobban odavág. Ez a túra kurva kemény, ide pihenten, kialudva kell jönni.

 

A szervezésről: A pálya remekül ki volt szalagozva. Szombaton és vasárnap is kirándulgattunk a családdal a környéken és az általam be nem járt szakaszokon is ott voltak mindenütt a szalagok. 200 km-t így kijelölni nem semmi. A pontok is kiválóan működtek, a frissítés is teljesen ok, azzal a kitétellel, hogy víz és szörp mellé - különösen, ha ennyire meleg van - izotóniás lé is jó lenne. Amúgy meg le a kalappal, de tényleg! Jövőre visszavágó!