htibor Creative Commons License 2013.06.09 0 0 17032

Köszönöm a választ és elnézést a hosszúra nyúlt reakcióért! :)

 

Szedem pontokba, ahogy te is tetted:

 

1. "A mostani meglévő menetrendet kell a meglévő utasforgalomhoz igazítani, racionalizálni."

Így van, ha lassan is, de folyamatosan ez történik(a helyközire értem elsősorban). Nem azért mert nincs jobb dolog ennél, hanem, mert üres a pénzes kassza és ha kerülne bele egy kis csörgő apró már annak is meglenne a legalább 2-3 helye. Van egy finanszírozási helyet, probléma amint se te se én nem tud változtatni. Adottság a mostani helyzetben.

Ennek megfelelően kell elsősorban nézni az igazítást, racionalizálást elvégezni és nem pedig a vigyünk el majd minden utast mindenhova.

 

Milyen pénz lett elszórva menetrendtervezésre? Szerintem azt a városnak kellett fizetni, ő rendelte meg, ő bízta meg a tervező cégeket. Kirakat beruházásra tudsz példát mondani?

 

"NEM lehet Szfvár határain belül a szolgáltatást/megrendelést így különválasztani. Egyben kell kezelni!'

Nagyon szép gondolat, és egyet is tudnék érteni veled... ha nem a mostani 2013-ban és Magyarországon lennénk, ahol történelmileg úgy alakult, hogy a helyi és helyközi közlekedés fenntartásának is más a felelőse és más a finanszírozója.

Mit tudsz tenni ellene? Semmit. Akkor hogyan is gondolod tovább vinni az ötletet?

 

Fehérváron helyi közlekedésben látványos egyre kevesebb utaznak, a reggeli csúcs után délután meglepően szellősek a buszok. Köszönhető a "hozzászoktunk már a gyalogláshoz 20-30 éve" gondolatnak, a kerékpározás elterjedésének, városon belüli "telekocsi" rendszernek

a díjszabás rendszerének változatlanságához. Tudsz rajta változtatni? Te ülsz a döntéshozók székében? Nem.

 

Állami normatív támogatás nem igényelhető 2013-tól. Ez éves szinten kb. 100-110 millió forint volt.

A tavaly megígért emelt összeg mellé ezt is be kell terveznie még az önkormányzatnak, különben megint nyílik az olló a finanszírozásban.

Tudott dolog? Igen. Foglalkoztak vele? Nem. Utófinanszírozás van, várhatóan majd jövő tavasszal jelentkezik majd csak problémaként, addig elvan magában és „csak” a szolgáltatónál jelentkezik.

2011. évit megtaláltam neked: http://www.kormany.hu/download/1/50/50000/NFM%20k%C3%B6zlem%C3%A9ny.pdf

 

2. Elektronikus jegyrendszer:

Jó lenne, ha lenne. De mivel nem csak 1 Volánt, hanem mondhatni 24-et érint, milyen rendszer, milyen szisztéma, milyen fejlesztés, milyen beruházás szükségeltetik hozzá, ennek előteremtése honnan legyen kérdések eléggé sokrétűek és nem 1-2 hónapos közbesz. ajánlatkérésről és szerelésről szól.

Önerőből nincsen rá forrás, még ha külső szemmel nagyon egyszerűnek és bagatellnek tűnne, hogy bemegyek boltba, ezt kérem, fizetek és felszerelem.

 

3. A normális menetrendnek működnie kell reggeli csúcsidőben autósorok és lámpás kereszteződések forgatagában és működnie kell a hétvégi, kevés autó-kevés utas helyzetben is.

Mert az utas nagyon képes a "6 perce várom már a buszt nem érem el a csatlakozást" és "2 perccel korábban elment, ezt kapom a drága bérletemért?" kérdésű levelekkel bombázni a Volánt. Szolgáltatói feladat, hogy mennyit szab meg a megállóhelyek között.

 

Jelzőlámpa hangolás: mi az akadálya, hogy bármikor megtegyék? Kérdés, milyen állapotban vannak az eszközök, csere, javítás, fejlesztés milyen összeget emésztene fel és jön a kidolgozás-bizottsági döntés-közgyűlési döntés mikor mennyiért-közbeszerzés-nyertes kiválasztás-szerelés folyamat - ha minden jól megy persze -, ami nem 2 nap. Buszsáv témában koncepció lenne szükséges, hogy melyik útszakaszon mit szükséges biztosítani, és ennek megfelelően kellene ezt kezelni, e nélkül ne kezdjenek semmibe. itt megjegyezném, hogy a városközpont irányába a Mátyás király krt/Budai u. belső szakaszai 1*1 sávosak, így itt buszsáv kialakítás nem lehetséges, max. a forgalom teljes kizárásával, ami megint vonzza magával, hogy mi a koncepció a közlekedés témakörében.

 

4. A simán szót eléggé idézőjelbe tenném. :)

Én továbbra is a hétvégi napokkal kezdeném és az ott szerzett tapasztalatok alapján gondolnám tovább az egészet.

 

5. Amennyiben 5-20 perces járatkövetések lennének a vonalakon és más utazási igények nem lépnek fel, persze, hogy lehet ütemesíteni.

Amennyiben 30-40-60-120 perces követések vannak ott is van értelme az ütemes menetrendnek. Ámde jön a kérdés:

Ha érkezik hozzád 2-4-7-sok utaspanasz, hogy közlekedjen 15 perccel korábban/10 perccel később bejutás, csatlakozás biztosítása miatt, ne a 13 órás járat menjen be oda, hanem a 14 órás, akkor ragaszkodsz rögeszmésen ahhoz, hogy nem mozdítod, mert ütemben kell lennie, vagy nekiállsz tologatni és rövid időn belül csak közel ütemes menetrended lesz?

Alkalmazkodsz az utasigényekhez vagy sem?

 

Kíváncsivá tettél a megyei menetrend átdolgozásával kapcsolatban. Van lehetőség, hogy megismertetd velünk valamilyen módon, vagy tudsz mondani arról, hogy irányonként milyen elvet követtél, milyen menetrend lett kialakítva mennyi jármű szükséges hozzá?

Mindezt főleg azért, mivel Fejér megye átmenő megye. A környező megyékből érkező távolsági járatok jellemzően áthaladnak a városon, kevés járatnak végállomás Fehérvár.

Amennyiben egy struktúrát kitalálsz, mit csinálsz ezekkel a társ Volán járatokkal? Ha módosításra kerül egy ilyen járat közlekedtetése hogyan változtatsz a regionális járatokon? Nem beszélve arról, hogy ha a távolságit pakolod, azzal 2-3-4 más megyében okozol katyvaszt.

 

6. Bárhogy is érzed, a 6:22, 7:02, 7:42, 8:22, 9:02 ütemes menetrendet takar. J

Csak éppen nem utasbarát és könnyen megjegyezhető változat, főleg ha ellen irányban 6:53, 7:33, 8:13 indulások szerepelnek. Többivel egyetértek. Lehetett volna jobban, egyszerűbben és átláthatóbban tervezni tavaly. Nem így sikerült.

Előzmény: kovecses_a (17005)