Mátra 88 (95 km., 4820 m)

Eredetileg egy hosszú verziót szerettem volna írni, de a körülmények nem engedték és mivel holnaptól bő két hétre internettől távol leszek, így végső megoldásnak maradt ez a rövid. Mert írni mindenképpen akartam valamit: olyan szintű élményt adott ez a „közösségi teljesítménytúra”, amit mindenképpen meg szettem volna osztani veletek. Az útvonaladatok magukért beszélnek: 124 km 6000 feletti szinttel a hosszún, 95 km 4820 szinttel a röviden, nos ezek alpesi adatok még ha csalóka módon hazánkban is vagyunk.  És az útvonal ennek megfelelően teljesít, nem engedi a másutt alapból elvárt 9-10 kilis tempót, itt bizony a 8 kilis átlagért is komolyan meg kellett szenvedni (amíg nem gondol egyet a Mátra és ledob erről az értékről is). Függetlenül az edzettségtől, itt bizony nem lehet vágtatni, magashegységi lassúsággal jönnek a kilik, minden egyes méterért meg kell küzdeni: technikás talaj, lassulásra csábító alattomos emelkedők, combot szétverő lejtők. Van itt minden, végig észnél kell lenni. És ez adja szépségét az útvonalnak. 40-50 kilinél már szét vagy szedve és még legalább ennyi van vissza. Igazi csemege, igazi kihívás. Ez az alap és ehhez jön a körítés. Ami legalább ennyire felnő a feladathoz. A pontokon bő ellátás, szinte túlzás is, akkora a választék. Az első nagyobb ponton, Kékestetőn a sí házban jobbra állt az italos asztal tele legalább négyféle itallal, köztük izóként sponzerrel. Fordultam kifelé és akkor toppantam meg a kajás asztalnál, pontosabban asztaloknál: 3 hosszú asztalon sorakoztak a sós-édes sütik, paradicsom, sajt, oliva, 3 féle kenyér… és ez a választék várt minden nagyobb ponton (amelyek futóbarát módon 5-7 kilinként jöttek). Erre az alapra jött rá a nevezésként előírt, rajtolók által hozott sütemény kavalkád: 160 indulóval számolva ez alsó hangon is 160 fajta sütit jelentett, de ahogy láttam többen többfélével jelentkeztek a rajtban, így a résztvevők által hozott választék akár a 200-t is elérhette, melyek jól szervezve kerültek szétosztásra a pontokon. És itt jutok el a lényeghez, a szervezéshez, a főszervezőkhöz, a pontőrökhöz: az a fajta pozitív értelemben vett fanatikus maximalizmus lengte át a rendezvényt, ami ritka mai világunkban. Medvegyun, Dzsikuléén és a többiek látszott, hogy nem akarnak esélyt adni a hibának. A célban elmondták, hogy ennek ellenére mégis akadt egy-egy hiba, de ezt olyan jól leplezték, hogy semmi nyomát nem találtam. Számomra ez egy tökéletes verseny: az útvonal és a rendezők együtt alkotnak egy nagy egészet, egy olyan egységet, aminek résztvevőként részesének lenni nagyon nagy élmény volt. Két éve is, idén is. Futótársaimnak mondtam is, hogy jövőre megint jönni kellene, mert az M115 hangulatával másutt nem találkoztam. (Jakus Béla biztosan evez akkor is, de Lúdtalp már nem zárkózott el, szóval 1 főt már hozok magammal:-))

És akkor kicsit a versenyről (ami nem verseny, de azért próbáltuk feszegetni saját és egymás határait). A rajtnál – feltehetően az UB rászervezés miatt – kevés ismerős. Spero felajánlja, hogy menjünk együtt, de tudva formáját és edzés CV-jét, ezt kicsit mosolyogva fogadom. Mivel alapból gyorsabb kezdő vagyok, így – amennyiben az elején el is futok – valahol könnyedén befog majd. Ez a „valahol” végül 45 körül történt, ahol Pap Gabival karöltve olyan könnyedséggel léptek el mellettem, hogy mint UTMB szurkoló jó volt nézni (mint Mátra 115 (88) résztvevő viszont rossz volt átélni.:-))

Az elején óvatosan kezdtünk, hagytuk, hogy a „Mátra szép lassan behúzzon bugyraiba”. Bár sütött a nap az elmúlt két nap esőzéseit nem tudta feledtetni: Kisnánáról kifelé cipőmarasztaló sár. (Később váltakozott a mély sár, a felszínen alattomosan megcsúszó sár, a patakkal karöltve haladó ösvény és a sima nedves talaj. Egy biztos: a portól senki sem köhögött).

Érdekes módon nem csak a legalább látásból ismert „futó kinézetű” alakok jöttek velünk, hanem sok olyan is, akik alapból a teljesítménytúrákon vesznek részt. És meg kellett állapítanom, hogy ezek a rendszeresen letolt 50-60-100 kilis túrák milyen jó alaptempót adtak nekik. Lehet, hogy vissza kellene térni a gyökerekhez és több ilyenen részt venni?

Az első kiliken folyamatosan ment a beszélgetés, én ezeken nem vagy nem nagyon vettem részt, próbáltam csak magamra figyelni és ebbe nem fér bele a diskurálás. (Amúgy sem szeretek versenyen beszélgetni: szétviszi a légzés ütemét, emeli a pulzust, eltereli a koncentrációt).

Kényelmes tempóban értem fel a Jagusra, ahol Ernőék fogadtak kis ízelítőt adva a várható gasztronómiai szolgáltatásokból: többféle süti, kóla, víz… mindez kint a Jaguson! Aztán jött az Oroszlánvár, ahol megint vízvételi lehetőség fogadott. Talán ennyi elég is bemutatóként a szervezés minőségéről.

Oroszlánvártól Kékesig a Mátrabérc miatt tudtam mérni referencia időt. Annak ellenére, hogy érzésre nagyon könnyen gurultam, az emelkedőket rendre kifutottam, a tempóm nem volt kiemelkedő. Kékesig 1.06-t mértem, ez 5 perccel rosszabb eddigi Mátrabérces PB-től és ezért nem véletlenül Varga Józsi is felfutott rám. (Itt még az élen haladtam). Megjegyzem, hogy az idei Mátrabérc trailen ezen a szakaszon 1.28-at mentem, nem véletlenül mondtam váltótársaimnak, hogy úgy érzem, maradt ebben a szakaszban tartalék…:-)

Parádsasvárra óvatosan gurultam le, Galyára tempósan haladtam, de ide már Varga Józsival értem fel (ezek szerint a felfeléken a jó tempómnál is van jobb). A hurokra kvázi együtt indultunk, de mivel láttam, hogy mennyivel jobban mozog és a korábban részletezettek miatt beszélgetni sem akartam, inkább elengedtem. Ennek ellenére sokszor felfutottam rá, számomra érthetetlenül meg-megtorpant, talán már a bokáját próbálgatta? (Weich miatt nem akarta a végletekig feszíteni kereteit és később Mátraszentimrén - szerintem helyesen döntve - ezért ki is szállt). Galyavár lábánál jött a papírforma: telefonálgatva ellépett a vár hajdani sáncain, onnantól nem is láttam.

Galyán gyors frissítés, Pygmea unszolása ellenére sem ettem meleg ételt (a távon 4 helyen adtak meleg ételt, plusz a célban is!). Ellenben az asztalon örömmel láttam viszont a pogácsámat (természetes formájában:-), vettem is belőle).

Mátraháza felé begyűjtöttem az első túrázót, ilyen kihaltnak még nem láttam a Mátrát. Pedig az időjárás végül igen kellemes lett. A kezdeti napsütés-pára kombót felváltotta a felhős, gyenge szeles verzió. Mivel a felhőalap igen alacsonyan volt, a Kékesre felhőben futottam, illetve a domoszlói kapunál igazi magashegyi feelingben volt részem: délről felhő gomolygott felfelé a hegyoldalon, míg az északi oldalon maradt a napsütés.

Mátraházától már kétféle típusú sponzerral frissíthettünk, élve a lehetőséggel egy erősebb, a megadottnál sűrűbb cuccost kevertem. Ez helyrerakta energetikámat, visszajött a veszni látszó lendületem. Újra harcot indítottam a 8-as átlagért. Hamar leértem Lajosházára, ami mindig is több volt, mint egy pont, és sajnos már örökre az is marad.

Mátraszentimrére nehezen sikerült nekiindulni, de aztán a dózertől visszamelegedett a rendszer és szinte szusszanás nélkül mentem tovább Szorospatakra. Mátraszentistván határában elképedtem az erdőművelők talajrendezésén: ilyenkor mindig újra rácsodálkozom, hogy ugyanezen szerveknek hogy van, hogy lehet pofája megtagadni az engedélyt a pár száz fős sportrendezvényektől „az erdő túlzott környezetterhelésére” hivatkozva…

Szorospatakon Salabasina, Walkingman páros frissített ismételten. Itt értem utol Pap Gabit: Som bokornál esett egy nagyot és ez mostanra kulminálódott egy komolyabb fájdalommá. De azért folytatta rendületlenül, végig is ment szépen a hosszún.

Ágasvári turistaház saját ellátmányt adott: igen gusztusos rántotta, illetve kétféle ízesítésű rizskoch állt az asztalon. Majdnem elcsábultam, de csak majdnem: a gyomrom biztosan jelzett volna. A csúcsfutást követően irány Fallos-kút, de előtte még népszerűsítem a túrát gyerekeivel „véletlenül” erre járó ubaliká-nak (de ahogy látom feleslegesen, idén is akart indulni, csak nem tudta leszervezni a családi hátteret). Szóval még egy plusz fővel számolhattok jövőre:-)

Fallóskútig jól ment, illetve egészen le Keresztesig is, de a Hidegkúti kulcsos házig már nem annyira, pedig itt megint „sűrűbb” lett a mezőny: az alapból túrázó indulók közül többen is befogtak, diktálták a tempót.

Hidegkúton jó volt szusszanni, talán túlzottan is, mert beállt lábaim nehezen kaptak lendületet, Tót-hegyes aljáig szenvedtem. Ezen az utolsó kb. 15 kilis szakaszon már nagyon nehezen jöttek a kilik, szerintem 30-40 perc benne maradt a pályában. Világos hegy környékén rengeteg vad, legalább elterelték figyelmemet. A ponton alow várt: pazar kilátáshoz pazar ellátással (Staropramen). A cél relatíve hamar eljött, de a traktornyomok megkötött barázdái már fájtak talpaimnak. A faluban összeszorított fogakkal gurultam lefelé, kacsintottam a buszmegállóban lévő padnak, ahol 2 éve még egy utolsót „pihentem”, a templomnál lévő „sikánt” is jól bevettem és végre beestem a célba. Teljesen kifutottam magam, több nem maradt bennem.

A célban gyors zuhany és szerencsés hazajövetel: Pygmeáék jóvoltából nem kellett tömeg közlekednem, kaptam fuvart hazafelé. (Családi kreditem aznap esti utolsó buszos hazaérkezést engedélyezett, így ennek esetleges elmaradásának fenyegető réme, illetve következménye kellő erőt adott a holtpontok átvészeléséhez:-))

Huuhhh, a végére egészen hosszú lett, ha akartam volna is, sem tudtam volna többet írni. De két mondatban összefoglalva: alpesi nehézségű útvonal fantasztikus rendezéssel, jövőre újra itt a helyem. Ha valakinek nincs lehetősége hosszú távú külföldi magashegységi versenyen elindulni, de bele akar kóstolni, hogy milyen is lehet az, annak bátran ajánlom ezt a rendezvényt.

Gratula minden teljesítőnek/indulónak és elsősorban rendezőnek, segítőnek: a jó volt ott lenni a Mátrában!