Törölt nick Creative Commons License 2013.05.21 0 0 43196

Velünk a következő esett meg Albena-ban:

 

Utolsó napon reggel összapakoltunk minden táskát. Külön szatyorba dobáltuk  be az útra szánt előre bevásárolt üdítőket, süteményeket, gyömölcsöt, hogy kéznél legyen a gyerekeknek. Majd lementünk reggelizni. Mikor visszaértünk, elkezdtük a kocsiba kihordani a táskákat. Végül leadtam a szálloda kulcskártyát. Azután beültünk a kocsiba és már éppen indultunk volna, mikor a feleségem kérdezte, hogy hová tettem az üdítős csomagot. Nem volt sehol. Hiába kerestük. Utólag összerakva a történéseket rájöttünk, hogy mikor visszaértünk a reggeliből már nem volt ott a csomag az asztalon, ahol hagytuk. Közben a takarítónő volt a szobában, azt láttuk. Valószínűleg látta, hogy távozunk és elvitte a csomagot. Gondolta mire észrevesszük már késő, nem fogunk visszajönni. Igaza volt. Bár a parkolóból simán visszamehettem volna, de nem akartam neki rosszat. Egész idő alatt nagyon rendesen viselkedett. Mindig mosolygot, szólt pár jó szót a gyerekeknek is. Mi meg voltunk olyan skótok, hogy nem adtunk neki egy levát sem. Az egész csomag ára nem vol több 20 levánál. Volt ott sokkal értékesebb dolog is, ahhoz soha sem nyúlt. Még pénz is maradt az asztalon időnként, azt sem vette el soha. Tehát azt mondtuk, válljék egészségére és indultunk haza.

 

Előzmény: stevie-13 (43168)