[Terep 50 - 2013]

Első "ultrám", érdekességképpen neveztem be, ha már a idei kiszemelt Mátrabérc edzés híján kútba esett.
Mint előzmény, év elején ugrásszerűen sokat futottam, aztán leálltam meg bele is sérültem.
Közben áprilisban megkezdődött a bringás szezon, de azért minden hétre jutott egy-két óra futás is.
A Mátrabérc szépen elmúlt nélkülem, főleg hogy feltételül szabtam, hogy addig legalább egy ötórás futást össze kellett volna szednem.

A május a Buda mtb maraton után már tényleg (majdnem) csak a futásról szólt.
Formát ellenőriztem, Margit-sziget kör felmérőt futottam magamnak, de még mindig nem jutottam be a négyperces kilométerek tartományába.

Viszont a normál edzések tempója meglepően feljavult, amit jó előjelnek tekintettem. Azért az idei majdnem ötven óra futás és kicsivel több kerékpározás nem múlhatott el nyomtalanul.

Bár egy két nappal azelőtti majdnem négy óra bringázás miatt kicsit aggódtam, az kiment a lábamból.

 

Felkészülten vártam a napot, amikor megkóstolom, milyen az élet öt óra felett. A pályából és a várható időkből is felkészültem, nagyjából öt órát vártam magamtól.

 

Ivózsák két liter, kulacs hat deci. Ennyi biztos elég lesz, gondoltam,  még a leghosszabb frissítők közötti távra is. A kulacs-övet azért is vittem, mert a zsákot
macerás újratölteni, és a pontokon inni is jó.

Maratonozós pulzusomat (~160) ismertem, valamivel ez alá (155~) lőttem be a tervezett tempót.
Szépen megterveztem, hogy az első pár óra így fog menni, aztán meglátjuk. (hehe, igazából azt gondoltam, hogy akkor majd intenzitást növelek - hát ez nagyon nem jött be)

A hűvösvölgyi versenyközpontból szépen kibuszoztunk Piliszentlászlóra, még így járművel is messze volt.
Esőzseki a zsákban, mert az jó (nem kellett szerencsére, nagyon nagy mázlink volt az időjárással), és itt olyan szép tanácsok hangzottak el, hogy nem volt szívem kihagyni.
----
A Kisrigótól pontban kilenckor indultunk. A mezőny egy részét bevonzotta a gravitáció, és elfutottak, mint a mérgezett egér.
Visegrádig kilenc kili, ráadásul lejtő, nem szabad elfutnom.
Én csak a pulzust figyeltem és szépen szakadoztam le, majd egy kis idő után kezdtem visszaelőzni az emberkéket.

Közben a hátamon és a nadrágomon folyt le a bekevert nedű az ivózsákomból, amin egy picike luk volt.
Ezt csak reggel vettem észre, de nem tudtam megjavítani, így a zsákot beleállítottam egy szatyorba, de az
is lukas volt. Szerencsére a tényleg lassan folyt.

Visegrádig sokat előztem és a frissítőpontra 11.-ként érkeztem, háromnegyed óra kellett idáig.

 

Egy kolléga szintén küzdött egy lukas ivózsákkal, de az övét nem tudta már használni.
Pedig a következő szakaszra elkelt a folyadék: a tavalyi T100 részidőket elemezgetve ebben a tempóban másfél órára saccoltam a Kisrigót.

Visegrádon a Kálvária elejét megsétáltam, és tök büszke voltam magamra, hogy egy futóversenyen azért is tudok sétálni is, ha kell.

A Pap-rétig számomra ismeretlen szakasz következett, itt az utolsó frissítőtől talán öt versenytársat előztem meg.

A Pap-réttől pedig egyéni időfutam volt a pálya, és mivel innentől bejártam, ismerős is volt.
Ha turisták jöttek és szurkoltak, folyton azt hallgatóztam, hogy a mögöttem jövőnek adott buzdítást hallom-e. Ne nem hallottam ilyet.

No tehát vidáman visszaértem a rajthelyünkre a Kisrigóhoz (hoppá 2:11! ez pont öt órás időt vetít előre, nocsak, nocsak).
Elszórakoztam három percet.

Például azzal, hogy töltés után a zsákot megfordítottam, hogy az aljáról a levegőt kiszívjam, erre leöntöttem magam
a lukas zsákból a védő nejlonzacskóba kiszivárgott itallal.

A Lajos forrás felé már volt hogy eltért a letöltött gps-track a pályától, például a Dömörkapu felé vezető úton maradtunk az aszfalton.
A Kármán forrás felé megint sétáltam egy kicsit; érdekes, nagyjából ott váltottam át gyaloglásra, ahol pár hete a bringáról is le kellett szállnom.

Érdekes módon a Lajos-forrásnál nem volt senki. Pedig itt szokás szerint sor áll, ipari méretekben töltenek kannákat.
De most nekem sem kellett víz, volt elég. Jött a Z-háromszög, hát ez helyenként elég mászós volt.

A Nagy- és Kis-Csikóvár utáni meredek lejtőket viszont megszenvedtem. Én imádom a lefeléket és kontroll nélkül szeretek rajtuk lezúdulni, de 

nem tudtam. Kicsit nagy a cipőm és csúszkáltam benne. De annyira, hogy a sok súrlódástól végén már fizikai forróságot éreztem a talpamon és nagyon vissza kellett fognom magam.

 

Megváltás volt a sík aszfalt, lassan megérkeztem Csobánkára, itt kaptam az első infót az állásról, hogy három perccel vannak előttem.
Itt úgyis már csak kulacsot akartam tölteni, gyorsan mentem tovább. Felötlött bennem a Kisrigóban elszórakozott idő.

A Kevély mellé elég kényelmesen kocogtam fel, de az utána következő technikás köves lejtőn megint szerencsétlenkedtem, utáltam.
Ráadásul fáradtam, már olyan is volt, hogy nem emeltem fel eléggé a lábamat és kőbe rúgtam. Alig vártam már a síkot és az emelkedőket.

 

Gondolkoztam, érdemes-e megfogni az előttem lévőt, és arra jutottam, hogy ez mégiscsak egy verseny, miért ne?

Próbáltam gyorsítani, de nem ment, még jó hogy naívan elképzeltem, hogy majd az utolsó két órára intenzitást növelek. Képtelen voltam rá.

A terep miatt egyelőre viszont képtelenség volt két perccel előre tekinteni, van-e előttem megfogható ember?

Pilisborosjenő végén még utoljára töltöttem egy jót az ismerős kék kútból (jól ki is volt nyilazva!), aztán hajrá át a Kövesbércen.

A 10-es úton kocsisor volt, valahogy átjutottam Bécsi út túloldalára, a szántóföld mellett végre hosszú belátható szakasz volt, de nem láttam senkit magam előtt :(

Itt már az átlagot is néztem, bruttó 9,9km/ó, hát ez hatperceseken kívül van, tehát nem lesz meg az öt óra. De kár.
A kéken a Csúcs-hegy felé relatíve kényelmesen futottam fel, bringával már kismilliószor jártam erre, futva most először.

Majd elérkezett a pont, ahonnan már csak lefelé következett, nagyon örültem neki.
A vigyori pofa a "már csak két km" felirattal feldobott. Próbáltam igyekezni, főleg az öt óra miatt.

És sikerült. GPS szerint csak 49 km, de öt órán belül jöttem be, 4:57, hatodik hely.
---
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy még mindig nincs meg az áhított ötórás tapasztalás :)

Úgy tűnik, nagyon bevált a konzervatív kezdés, csak kár hogy a közepétől nem tudtam újítani.

 

A szervezés elég jó volt, a jelölésről pár helyen gondoltam, hogy a T100 idejére el fog kopni, de alapvetően elegendőnek tartottam.
Frissítő pontok étel kínálatát a célban szívesen kipróbáltam volna, alapvetően a zseléken mentem végig, két kekszet meg pár ropit vettem el összesen.
De nem baj, a célban a gulyás finom volt, és lehetett zuhanyozni.

Most hogy meglett az eddigi leghosszabb futásom, hát nem állítom, hogy egy száz kili dupla élvezetet nyújtott volna.
Nekem már ez (az amúgy kívülálló számára brutális 50km) sem volt olyan pörgős, mint amit elképzeltem,
viszont az ár/szenvedés mutató inkább a szenvedés felé mutatott :)

 

Akkor. Most már ismét szívesen futnék egy hasonlót :)

 

Köszönöm a szervezést, pontőröknek a kiszolgálást! Gratulálok az indulóknak is. Azért ezek nem mindennapi dolgok szerintem.

 

http://app.strava.com/activities/53602761

http://connect.garmin.com/activity/311056605