Terep Hetvenötös

Tavaly próbálkoztam először a Százassal, de a meleg meg a front kicsinált, így 75-nél kénytelen voltam feladni. Úgy gondoltam. meghagyom másoknak a Százast, nem kell azt nekem mindenáron erőltetnem. Ezért idén Csanya a kedvemért indított egy 75-ös távot is...:). Amúgy is ismertem már a pálya minden szakaszát, kivéve az utolsót, de így legalább megismerhettem azt is. Egyébként sem mertem volna hosszabbra vállakozni, a sarokfájdalmam nem szűnik, két verseny között főleg csak biciklizek, hogy pihentessem. Egyértelműen hosszabb szünetet kellene tartanom a futásban. Talán majd nyáron...

Hajnal fél 4-kor keltem, Feri barátom az Ötvenesen indult, időben ott akart lenni. Meg is érkeztünk majd 3 órával a rajt előtt. Nem siettem el, fél 9-kor kezdtem átöltözni, de nem találtam a zoknim. Sajnos a kiállítók nem árultak zoknit, de amikor bemondattam, hogy mi a bajom, egyből felajánlotta egy futó a tartalék zokniját. Jólesett a segítőkészség, bár 5 perc múlva meglett a sajátom is...:)

Úgy gondoltam, hogy 6 óra körül kellene 50-nél lennem, hogy a végére is maradjon némi erőm. Dobogókőig eseménytelenül telt az idő, az eső nem zavart. Annál inkább a sár, az aszfaltos Bondi csúszott lefelé rendesen, de csodával határos módon egyszer sem kerültem a földre. Aztán Dobogókőnél a párás, ködös erdőben vesztemre nem a jelzéseket figyeltem, hanem az előttem 50-100 m-re futó sporttársat követtem. Ez hiba volt, hamarosan eltűntek a narancs pöttyök. Az itinerre pillantva megállapítottam, hogy a zöld +-on vagyok, semmi baj. Aztán be is értem Dobogókőre, csakhogy már a lefelé futókkal találtam magam szembe. Gyorsan vissza a pontig, aztán irány lefelé. Akkor nem tudtam, ez mennyi többletet jelentett, de most megnéztem a térképen: 4-500 métert. Dömösig kellemes ereszkedés, majd jött a mumus, a Vadállókövekhez való mászás. Az ilyen meredek emelkedőkön nagyon felszalad a pulzusom, és azok is otthagynak, akikkel egyébként jól tudok együtt haladni. Tavaly már majdnem a tetején voltam, amikor rosszul lettem a melegben. Most persze jobb volt az idő, de óvatosan mentem, nem is volt semmi baj. Így aztán lefelé is maradt erőm, de egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki a nyomomban van. Egy szintén 75-ös futó volt. Ez azért lepett meg, mert jóformán csak 100-asokkal találkoztam útközben. Az hogy itt utolért, azt jelentette, hogy igen jól bírja a meredek emelkedőt. A Kisrigóig nem előzött meg, tehát nyugtáztam, hogy síkon és lejtőn nagyjából egyformák vagyunk. 6:07-el értem be, kb. a terv szerint. Pepe fogadott, és közölte, hogy 3. vagyok. Az jó, mondtam, de itt van már mögöttem a 4. is, és nagyon jön felfelé...Itt kellett először zsákot töltenem, aztán már mentem is tovább, hogy maradjon egy kis előnyöm. Most jött az ismeretlen szakasz, teljesen egyedül.  Csak a jelzésekre figyelni, gondoltam, mert nem igazán fér bele még egy elkavarás. Bármennyire figyeltem is, 56 körül csak benéztem a jobbost (sztem nem én  voltam az egyetlen). A jelzések ott voltak ugyan, de az 50-es mezőny által már kissé széttaposva. Újabb 500 méter plusz (ezt is utólag néztem meg a térképen). Közben persze megelőzött Gyuri, aki utánam jött. Egy helyen bizonytalankodott, utolértem, s jó darabon együtt haladtunk tovább. Kiderült, hogy jól ítéltem meg: az emelkedőket bírja, de a technikás lejtőkön lassabban megy, mert fáj a térde, egyébként hozzám hasonlóan ő is csak síkon fut a hétköznapokban. Az is meglepett, hogy 2 hete az MB Trail-en majd félórával később ért be mint én, pedig ott nem voltam a helyzet magaslatán. Kihasználva a Hoka nyújtotta lehetőségeket, a következő lejtőn otthagytam, és a csobánkai frissítőig egyedül mentem. Azonban hamarosan ő is ott volt, így ismét minimális volt az előnyöm. Pozitívum volt viszont, hogy az addig első helyen futó srác valamiért belassult, így meg tudtuk előzni. 70 km-nél azonban újabb 75-ös "trónkövetelő" tűnt fel, és előzött meg minket. Akkor meglepett ez a nagy lendület, de így utólag látom, hogy a srác igencsak eltévedhetett valahol: 5:40-es volt a Kisrigó ideje... Mivel lefelé mentünk, csatlakoztam hozzá, és jó tempóban mentünk mindaddig, amíg az aszfaltos út nem kezdett emelkedni. Gyurit magunk mögött hagytuk, de mivel emelkedő jött, tudtam, hogy utol fog érni. Alkalmi futótársam eltávolodott, én pedig komótosan kezdtem hozzá az utolsó mászáshoz. Hamarosan ott volt mögöttem Gyuri, és el is húzott. Amint vége lett az emelkedőnek Nedus  tűnt fel, és biztatott, hogy igyekezzek, utolérem még Gyurit, de tudtam, erre esélyem nincs. Túl rövid volt már a lejtő, ő pedig túl nagy előnyre tett szert felfelé. Ez nem szegte kedvem, ahogy bírtam, futottam a cél felé. Meglepett, hogy a célhoz közeledve nem Gyuri, henem a másik srác hátát pillantottam meg - csak nem történt valami vele? Aztán beértem, Csanya közölte, hogy 3. vagyok. Az első helyen futó srác gyalogolni kényszerült, Gyuri pedig megelőzte, így ő lett a 75-ös táv győztese. Kicsit bosszantott, hoggy hárman ilyen kis különbségekkel értünk be (9:30, 9:31, 9:32). Mindenesetre örültem ennek a helyezésnek is, a kb. 1 km-es plusz nem kellett volna, akkor talán máshogy alakulnak a dolgok. A lényeg az, hogy kevésbé fáradtam el, mint az MB Trail-en, érdekes módon a sarkam csak a felfeléken fájt, lefelé nem volt semmi gond.

A szervezésről: pályakijelölés 90 %-ban kitűnő volt, sajnos megtaláltam azt a két pontot, ahol el tudtam kavarni, és ezzel 5-6 percet vesztettem. Ezt máskor nem is említeném, most viszont máshogy is alakulhatott volna a végeredmény, ha ez nem történik meg. Tudomásom szerint mások is jártak így, tehát nem csak az én figyelmetlenségem az oka.

Frissítők: minden finomság volt, a személyzet gyorsan, ügyesen tette a dolgát. Én most jóformán csak mazsolával mentem...:)

Étel a célban: ettem gulyást is, tésztát is, mindkettő jólesett, finom volt. Köszönöm.

Gratulálok minden táv minden indulójának! Az eddigi beszámolók nagyon jók voltak, különösen Olipapáé és Lúdtalpé volt tanulságos...