Meglehetősen tragikus sorsot szánt René Margritte-nek az élet, mind az elején (anyja korai öngyilkossága, mind a végén a halálában).

 

Tetszik a Wikipedia szövege:

Tökéletes, technikás munkái gyakran jelenítenek meg egyszerű tárgyakat szokatlan kontextusban, új jelentést kölcsönözve a megszokott dolgoknak. A tárgyak reprezentációs használata, másként mint aminek látszanak, tipikus technika nála. Egy alma, egy pipa, egy Bowler kalap, a függöny, a tojástartó, a tojás, és az oroszlán képe visszatérő formák nála. A „képek árulása” (La trahision des images) egy pipát mutat be oly módon, hogy az dohányreklám érzetét keltse. Magritte a pipa alá a következő szöveget festette: „ez nem egy pipa” (Ceci n est pas une pipe), mely ellentmondásnak tűnik, de gyakorlatilag igaz – a festmény nem egy pipa, ez a pipa képe. Ahogy maga mondja:

"Egy képet nem szabad felcserélni a dologgal, amit az ember megérinthet. Meg tudja tömni az én pipámat ? Természetesen nem. Ez csak egy vázlat. Ahogy rá is írtam a képre, hogy ez nem egy pipa, az úgy is van. A narancsszelet másolata egyáltalán nem ehető."

Magritte ugyanezt az ugratást művelte egy alma lefestésével. A gyümölcsöt realisztikusan ábrázolta, majd belső felvételt készített róla, vagy keret eszközként alkalmazza, hogy ezzel is tagadja, a tárgy valódi alma voltát. Ezekben a „Ceci n’est pas” munkákban Magritte kiemeli: nem az számít ,hogy mennyire közel, realista módon ábrázolunk, a dolgot magát „per se” – az, mint kanti „noumenon” csak megjelenítés marad a vásznon.

Művészete a szürrealizmus reprezentatívabb stílusa például Joan Miró automatikusabb stílusához képest. A fantaszikumból hozzáadott elemek munkáit elméssé és érdekessé teszik. Más híres festmények szürrealista változatát is elkészítette.

A művész maga a következőképp írja le festményeit:

„Képeim látható alakok melyek semmit sem titkolnak, misztériumot hordoznak. Amint nézik a képeket, az emberek ezt az egyszerű kérdést teszik fel maguknak: Mit akar ez jelenteni? Nem jelent semmit, mert a misztérium nem mást jelent, mint az ismeretlent.”

 

Nagyon tetszett Foeni amit írtál mind a festőről, mind a konkrét képről. 

A kép színei is már jelentőséggel bírhat a szemlélő számára. Ez jelenthet kinek-kinek mást. Szorongást, elborultságot, én az útkeresést érzem ki belőle, az elveszettséget.(félhomály, ködös kék)
És a fák, az egy előtérben lévő magányát a többiektől való kirekesztettségét, különcséget.
"Nagy remények"... a címmel együtt sokatmondó. Kérdés, kiben merül föl? a többi egyenfa szeretne hasonlóan az égbe törni, és saját egyéniséggé válni, vagy a már a többiek közül kilógó szeretne közéjük tartozni. Mindenki reménykedik, más szeretne lenni, mint ami éppen....
De ezek a gondolatok is pillanatnyi érzések, lelkiállapot függvényei is.
És a szürrealizmusban még ez is szép. Attól függően látsz bele egy képbe valami jelentést, amilyen lelkiállapotban épp vagy. Persze nagyjából mindig ugyanazt érzed, de részleteiben, erősségében érezhetsz másképp.

 

A képről magáról nekem elsőre egy extrapoláció jut eszembe, kiindulva az irreálisan vékony fa hangsúlyosságából..

Mindenkinek másban van tehetsége, így előnye vagy hátránya is: a terebélyes fa a terebélyességében szép, a vékony fa meg a magasságával hívja fel a figyelmet.

A magas fa, azonban roppant törékenynek érződik, a szürreálisban ez nagyon konkrétnek tűnik.

Ezzel szemben a távolabbi fák bár többen vannak, de egynek hatnak, óvják védik egymást.

Ha mindezt lefordítom az emberekre, akkor a magas fa lehet a zseni, akinek esélyesen magányos, nehéz, kemény és/vagy veszélyes sorsot szán az élet

Akik meg nem tünnek ki, azoknak meg esetleg hosszú, békésebb, ám lehet unalmasabb életet.

És ahogy írom ezt, még az is lehet, hogy sikerült megfejtenem a magam feladványát is. :)

 

Nekem tetszik a festő munkássága. Hiába szürreális, mégis maximálisan emberközeli.

Üzenetük van, de nem szájbarágósan.

Messzire ragadja a nézőjét, mégsem a vakvilágba.